Hirdetés

Összpontosul a nagybányai magyar szórványoktatás

•  Fotó: Az iskola Facebook-oldala

Fotó: Az iskola Facebook-oldala

Összmagyar támogatással, a református és a katolikus egyház, illetve a magyar kormány segítségével valósul meg a nagybányai Németh László Elméleti Líceum régi terve, hogy birtokba vehesse belvárosi székházát. Az iskolaavatót a hétfői tanévkedéskor tartják.

Pap Melinda

2017. szeptember 10., 16:562017. szeptember 10., 16:56

2017. szeptember 10., 18:232017. szeptember 10., 18:23

„Sokéves elképzelésünk valósul most meg, ötéves késéssel” – jellemezte a Krónikának Váradi Izabella, a nagybányai Németh László Elméleti Líceum igazgatója a napokban zajló költözési folyamatot. Ennek során a gimnáziumhoz csatolt óvodai csoportok és az elemi osztályok birtokba vehetik a református egyház által ingyen felajánlott Híd utcai épületet.

Elmondta, már évekkel ezelőtt, amikor átstrukturálták az iskolarendszert, és a tagozatos iskolákból kimenekített magyar osztályok az önálló magyar iskolába kerültek, azt szerették volna, hogy a református egyház által öt évvel ezelőtt felajánlott épületben legyen a végleges otthonuk. Ezt azonban nem sikerült időben felújítani,

Hirdetés

egyházi ingatlanként az önkormányzat nem támogathatta a korszerűsítést, így magánszemélyek és cégek adományából kezdték el a munkát, melyet idén a magyar kormány támogatásával sikerült befejezni.

Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár májusban jelentette be, hogy a magyar kormány 95 millió forinttal támogatja a nagybányai líceum új épületének, illetve a máramarosszigeti katolikus közösségi háznak a felújítását, mivel ezek nagymértékben hozzájárulnak a kisebbségben élő magyarság megmaradásához.

Lesz „alapja” az iskolának

Váradi Izabella elmondta, az új épületben három óvodai csoport – egy Waldorf-, egy napközi és egy rövid programú – kap helyet, illetve a négy elemi osztályuk. Reményeik szerint iskolakezdésig az egyelőre szimultán első-második osztályt is sikerül szétválasztani, ugyanis

az új iskola hírére sereglenek a szülők, hogy ide szeretnék járatni csemetéiket

– mesélte az igazgató. Az épület alagsorában konyha és étkezde működik majd. „Lesz egy alapja az iskolának, nem kell gondolkodnunk azon, hogyan jön majd létre az ötödik osztály, hanem a saját nevelésünket folyatjuk tovább. Másrészt nem vesznek el a gyermekek, akik körében sokkal nagyobb volt a lemorzsolódás, amíg nem tanulhattak mindent magyarul egy önálló magyar líceumban” – hangsúlyozta az igazgató.

•  Fotó: Váradi Izabella Facebook-oldala Galéria

Fotó: Váradi Izabella Facebook-oldala

Hozzátette, az is elsődleges, hogy a gyerekek már nem ideiglenes helyen lesznek, amely alkalmatlan arra, hogy ott óvoda, napközi és konyha működjön.

Idézet
Nagyon fontos, hogy az infrastruktúra is minőségi legyen, nemcsak az oktatás”

– jelentette ki Váradi Izabella.

Jövőre újabb költözést remélnek

A felújított épületbe csak a kisgyerekek költöznek, az 5–8. osztályok és a középiskola az eddigi, város széli épületben marad. „Reméljük, hogy nem sokáig, ugyanis ígéretünk van arra a polgármesteri hivataltól, hogy ezek az osztályok is el fognak költözni jövőre egy másik, az óváros kellős közepén található épületbe. S akkor már a két iskolaépület egymáshoz közel lesz” – ismertette a jövőbeli terveket az igazgató. Elmondta, 5–8-ikban egy, középiskolában két osztály van évfolyamonként. A nyolcadik után csatlakozó vidéki diákok révén egy mozaikrendszerben működő matematika-informatika, illetve biológia-kémia fél osztályt, illetve egy humán-filológia osztályt működtetnek.

Egyelőre azonban nem összpontosul itt a nagybányai magyar oktatás, az egyik tagozatos iskolában még mindig működik egy sor magyar osztály előkészítőtől nyolcadikig, ennek létjogosultságát a két tanintézet közötti nagy távolság indokolja – magyarázta Váradi Izabella.

Idézet
De lassan-lassan a város már nem tud fenntartani két párhuzamos osztályt, így valószínű, hogy hosszú távon az önálló magyar líceum lesz az, amelyik fennmarad”

– vélte az igazgató.

•  Fotó: Váradi Izabella Facebook-oldala Galéria

Fotó: Váradi Izabella Facebook-oldala

Kollégiumot is terveznek

Az önálló nagybányai magyar iskola fejlesztése nem áll meg itt, mondta az igazgató, aki szerint a katolikus egyház segítségével egy bentlakást is beindítanak, melyhez – Böjte Csaba házainak példájára – szociális program is társul.

„Kicsiben indul, és reméljük, hogy lesz rá támogatás, hogy ki tudja nőni magát, és önálló épületbe kerüljön" – mondta Váradi Izabella, aki szerint az új tanévtől 12 diák lel itt otthonra. Hozzátette, ötlet szintjén felmerült, hogy a későbbiekben a református egyház épületeinek egyikében működhetne.

Idézet
Az iskola úgy szórványkollégium, hogy nincs bentlakása és mikrobusza. Ez tarthatatlan, a legégetőbb feladatunk, hogy ezt a két problémát megoldjuk”

– jelentette ki a pedagógus, aki szerint bár diákjaik egyelőre nem nagyon igénylik a kollégiumi ellátást, ez a későbbiekben fontos lehet. „Azért, hogy fogadni tudjunk szórványvidékekről olyan gyermekeket, akik egyébként nem jönnének hozzánk, vagy nem tanulnának magyarul. Ezt mindenképp szociális programmal egybekötve működne" – részletezte.

Mint mondta, Nagybánya környékén vannak szórványtelepülések, ahol – akárcsak Csángóföldön –, fakultatív rendszerben zajlik a magyar oktatás: román tagozatra járnak a gyerekek, néhány magyar órájuk van hetente. „Ezeket a gyerekeket kellene behozni magyar tagozatra, és ehhez feltétlenül fontos a bentlakás" – hangsúlyozta Váradi.

•  Fotó: Váradi Izabella Facebook-oldala Galéria

Fotó: Váradi Izabella Facebook-oldala

Ezzel ugyanakkor egy másik, egyre általánosabb jelenséget is orvosolni akarnak, miszerint egyes szülők Nagybánya helyett Kolozsvár és Szatmárnémeti jó nevű iskoláiba íratják nyolcadikos gyerekeiket. „Ez egy jelenség, ezt is érdemes volna megelőzni azzal, hogy bentlakást biztosítunk” – érvelt az igazgató, aki szerint a velük egy udvarban lévő román iskolában most is van bentlakási lehetőség, azonban nincsenek pedagógusok, akik foglalkoznának a gyerekekkel.

Idézet
Nagyon messziről indult a nagybányai magyar oktatás, így úgy gondolom, az, amit az elmúlt öt évben elértünk, óriási eredmény.

Mert másként találták ki az önálló magyar iskolát: hogy egy elit elméleti líceum lesz többnyire nagybányai diákok részére. Ebből a kényelmi megoldásból ki kell mozdulnunk, és belátni, hogy Nagybánya önmagában már nem tart fenn egy líceumot, és csak bányai diákokkal nem tudjuk biztosítani a szakok diverzitását" – utalt a jövő kihívásaira Váradi Izabella, aki szerint fel kell vállalni szociális programokat is, különben nem lesznek diákjaik.

Nagybánya önálló magyar iskolája, a Németh László Elméleti Líceum 1998-ben indult be három különböző tanintézetben működő magyar tagozat összevonásával, 2014-ig 5–12. osztállyal működött. A református egyház öt éve ajálotta fel ingyenes használatra az eredetileg is iskolának épült Híd utcai ingatlant, melynek most fejeződött be a felújítása.

A hétfőn 17 órakor kezdődő iskolaavatón Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mond köszöntőbeszédet. „Mindannyiunk nagy álma teljesül azzal, hogy a Németh László Elméleti Líceum óvodásai és kisiskolásai az óvárosba, a helyi magyarságot megillető méltó helyre, elődeink iskolaépületébe költöznek” – áll a meghívóban. Nagybányán a magyarság a lakosság 10 százalékát teszi ki, a 2011-es népszavazáson 12606 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Kábítószerkereskedelem miatt is vádat emeltek a volt ortodox pópa, népdalénekes ellen

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) marosvásárhelyi ügyészei vádat emeltek nagy kockázatú kábítószerrel való kereskedelem miatt a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Cristian Pomohaci népdalénekes ellen.

Kábítószerkereskedelem miatt is vádat emeltek a volt ortodox pópa, népdalénekes ellen
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Hihetetlen szerencséje volt a másodikról kizuhant kétéves zilahi kislánynak

Kórházba került pénteken egy kétéves kislány, miután kiesett egy zilahi tömbház második emeleti lakásának ablakán; állapota nem súlyos – közölte a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hihetetlen szerencséje volt a másodikról kizuhant kétéves zilahi kislánynak
2026. július 03., péntek

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást
2026. július 03., péntek

Hatósági felügyelet alá helyezték az „irgalmas szamaritánust”

Hatósági felügyelet alá helyezte csütörtök este a bukaresti törvényszék Viorel Pașcát, a Bihar megyei illegális szociális otthonokat működtető egyesület vezetőjét és családját.

Hatósági felügyelet alá helyezték az „irgalmas szamaritánust”
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Környezetőrség: engedély nélkül alakították ki a Pongrác-tetői sípályát

A Pongrác-tető térségében végzett ellenőrzés során a Hargita Megyei Környezetőrség biztosai egy olyan sípályát azonosítottak, amelyet a környezetvédelmi engedélyezési eljárás lefolytatása nélkül alakítottak ki – közölte a hatóság.

Környezetőrség: engedély nélkül alakították ki a Pongrác-tetői sípályát
2026. július 02., csütörtök

Bihari menhelybotrány: a főnök úgy gondolja, jól cselekedett

Viorel Pașca, a Dumbrava - Dumnezeu Poartă de Grijă egyesület vezetője csütörtökön kijelentette, hogy az idősotthonokban elhelyezett 400 beteg közül csak körülbelül száznak volt jövedelme, és ezek is kis összegűek voltak.

Bihari menhelybotrány: a főnök úgy gondolja, jól cselekedett
2026. július 02., csütörtök

Célzottan vadássza ezrével a külföldi turistákat Maros megye

Hét európai országban népszerűsítik Maros megyét egy hároméves turizmusfejlesztési program keretében, melynek célja, hogy évente legalább 20 ezer külföldi turistát vonzzon a térségbe.

Célzottan vadássza ezrével a külföldi turistákat Maros megye
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Vízhasználati korlátozásokat vezethetnek be a Körösök vízgyűjtő területén, az Ér szinte teljesen kiszáradt

Bár egyelőre nincs szükség az intézkedés bevezetésére, a közeljövőben elkerülhetetlennek tűnnek a vízhasználati korlátozások a Körösök vízgyűjtő területén – közölte a Krónikával Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője.

Vízhasználati korlátozásokat vezethetnek be a Körösök vízgyűjtő területén, az Ér szinte teljesen kiszáradt
2026. július 02., csütörtök

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
2026. július 02., csütörtök

„Medvekergetés” Brüsszelben: Tánczos szerint nem rossz a kezdet

A barna medve szigorúan védett fajok kategóriájából való kivezetésének folyamata jól indult, tizenkét tagállam támogatását élvezzük – jelentette ki csütörtökön egy szakmai konferencián Tánczos Barna miniszterelnök-helyettesKife.

„Medvekergetés” Brüsszelben: Tánczos szerint nem rossz a kezdet
Hirdetés
Hirdetés