Hirdetés

Összehozta Szent László a magyarokat – támogatja a váradi RMDSZ az Erdélyi Magyar Néppárt szoborállítási kezdeményezését

Összefogás körvonalazódik. Az RMDSZ is részt vett az EMNP által szervezett megmozduláson •  Fotó: Facebook / Nagyváradi RMDSZ

Összefogás körvonalazódik. Az RMDSZ is részt vett az EMNP által szervezett megmozduláson

Fotó: Facebook / Nagyváradi RMDSZ

Az RMDSZ is csatlakozik az Erdélyi Magyar Néppárt kezdeményezéséhez, amelyben arra kérik Nagyvárad önkormányzatát, hogy a főtéren állhasson a városalapító Szent László király szobra. Az EMNP további akcióra készül.

Bálint Eszter

2019. május 29., 20:462019. május 29., 20:46

2019. május 30., 08:292019. május 30., 08:29

Példa nélküli összefogás körvonalazódik Nagyváradon a magyar politikai szervezetek között: az RMDSZ is támogatásáról biztosította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kezdeményezését, amelyben azt kérik, álljon a főtéren a városalapító Szent László szobra, mint ahogy a város napjának megváltoztatására tett kísérletben is a néppártiak mellett vannak. Erről kedd este Támogatjuk Szent László főtéri szobrának ügyét! című Facebook-bejegyzésében számolt be az RMDSZ nagyváradi szervezete – a közleményt Meleg Vilmos városi elnök és Botházy Nándor ügyvezető elnök írta alá.

Mint rámutattak,

Hirdetés

az RMDSZ még április 24-én iktatta a dokumentumot, amelyben további negyven civil szervezettel egyetemben támogatásukról biztosították a kezdeményezéseket.

Ugyanakkor a szövetség több helyi politikusa is megjelent kedd délután az EMNP által szervezett megmozduláson, amelyen a város magyarsága élőlánccal nyomatékosította: Szent László-szobrot akar a Szent László térre.

RMDSZ: jogos igény

A mostani közlemény szerint egyetlen ponton tér el a két politikai alakulat elképzelése:

míg az EMNP javaslata alapján a Szent László-templom városháza felőli részén kapna helyet a lovagkirály szobra, az RMDSZ központibb helyszínt szánna annak.

„Jogos igénye a nagyváradi magyar közösségnek, hogy városalapító Szent László királyunk szobra helyet kapjon a város főterén. Évekig azt kellett hallgatnunk a jelenlegi városvezető részéről, hogy nem lehet a főtérre új szobrot kihelyezni – hiszen az említett helyszín egy uniós pályázat részét képezi, amelyet nem lehet utólag módosítani –, ebben az évben a liberális polgármesternek mégis lehetett, hisz mindjárt három új szobrot is felavattak, melyek állítása szerint a multikulturális várost jelképezik” – fogalmaz az RMDSZ váradi szerevezete, emlékeztetve, hogy

Ferdinánd királyon kívül egy görög katolikus és egy ortodox püspök is szobrot kapott.

„Mi, nagyváradi magyarok és az RMDSZ választott vezetői és szimpatizánsai úgy gondoljuk, hogy közös, az etnikai arányoknak megfelelő városképet, azon belül is főteret kell kialakítani! A 21. században ki kellene már nőni abból, hogy Nagyvárad főtere az éppen aktuális hatalmi jelképek, szimbólumok, személyek helye legyen. A Szent László-szobor főtéri kihelyezésének az ügye olyan ügy, amely mellett minden magyarnak, minden jóérzésű váradinak kötelessége kiállni. Szent László-szobrot a nagyváradi főtérre!” – zárja sorait a nagyváradi RMDSZ nevében Meleg Vilmos és Botházy Nándor.

Az EMNP örömmel olvasta
a bejelentést

Az EMNP nagyváradi szervezete szerdán közleményben reagált az RMDSZ bejelentésére. „Örömmel vettük tudomásul, hogy az eseményen megjelentek az RMDSZ városi szervezetének tisztségviselői is, mint ahogy azt is meglepve, de mindenképpen örömmel olvastuk, hogy az RMDSZ az önkormányzathoz intézett saját beadványában a néppárt kérését támogatva állt ki Szent László lovasszobrának főtéri kihelyezése mellett. Döntésével az RMDSZ a nagyváradi magyarok egyértelmű akarata mellé állt” – fogalmaz a Krónikához eljuttatott dokumentum. A néppárti politikusok ugyanis úgy vélik, a kezdeményezés csak akkor vihető sikerre, ha következetesen végigviszik a szobor felállítását célzó küzdelmet.

Az EMNP egyúttal bejelentette: újabb figyelemfelhívó eseményre készülnek.

Idézet
Közös imával fogjuk kérni Szent László lovasszobrának a Szent László térre történő kihelyezését”

– mutattak rá. Az Imalánc Szent László lovasszobráért elnevezésű megmozdulást június 25-én 17.30-tól tartják, a Szent László téren, történelmi egyházak képviselőinek jelenlétében.  „Szeretettel várunk minden nagyváradi magyart, akinek fontosak közösségi céljaink, akik magukénak érzik Szent László szellemiségét!” – zárja közleményét az EMNP váradi szervezete.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
Hirdetés
Hirdetés