Hirdetés

Összefogott a magyar közösség

HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK: „Ahhoz, hogy megvalósítsuk céljainkat, terveinket, helyi önkormányzati képviseletünket, ki kell egészítenünk, meg kell erősítenünk megyei szintű hatékony képviselettel. Csak így teremthetünk magunknak biztos jövőt szülőföldünkön” – foglalta öszsze az RMDSZ Fehér megyei területi szervezetének a helyhatósági választásokra vonatkozó tervlajstromát Rácz Levente.

Gyergyai Csaba

Gyergyai Csaba

2008. május 27., 00:002008. május 27., 00:00

A szövetség megyei szervezetének elnöke szerint ezek a célok csak akkor lesznek elérhetőek, ha az alig 6 százalékos magyarságú megyében az RMDSZ sikeresen tudja mozgósítani szavazóbázisát. Fehér megyében a Magyar Polgári Párt (MPP) nem alakított szervezetet, és jelölteket sem indít.

Az egyedüli település, ahol lehet számítani arra, hogy magyar ajkú polgármester lesz, az Torockó, ahol az RMDSZ színeiben Szőcs Ferenc volt polgármester pályázik a tisztségre. Szőcs a tavasszal megszervezett mozgóurnás előválasztáson alig 22 szavazattal előzte meg a jelenleg hivatalban levő egyetlen Fehér megyei magyar polgármestert, Veress Rudolfot. Nagyenyeden a polgármesteri székre Kováts Krisztián pályázik a szövetség képviseletében. A jelenlegi alpolgármester véleménye szerint reális esélyek vannak a második fordulóba való bejutáshoz, és ha ez megtörtént, akkor már lehetséges a koalíciókötés román pártokkal, és az alpolgármesteri szék továbbra is a magyaroké maradhat. „Figyelembe véve az őszi EP-választások eredményeit, sokkal jobban szerepelt az enyedi magyarság, mint a négy évvel ezelőtti helyhatósági választásokon, így elég nagy az esély arra is, hogy a már meglevő három városi tanácsos mellé még egy negyediket is bejuttassunk” – mérlegelte a magyar esélyeket Kovács, akinek legfőbb ellenfele Mihai Horaţiu Josan, a város jelenlegi nemzeti liberális párti polgármestere lesz.

Az RMDSZ egyébként 18 településen állított tanácsosjelölt-listát, 9 településen pedig a polgármesteri széket is megpályázza. A szövetség ezúttal a megyei önkormányzati testületbe is szeretne bejuttatni egy vagy két jelöltet.

Gy. Cs.

 

Püspöki felhívás választási részvételre

A helyhatósági választásokon való részvétel fontosságára hívják fel a magyarság figyelmét tegnap közzétett nyilatkozatukban az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői. „A rendszert váltó események óta ez az első alkalom, hogy politikai szemléletében nem egységes a népünk. Az egyház nem akarja mérlegelni és minősíteni a szemléletek igazságát vagy helyes voltát, de mert erkölcsi felelősséget érez népünk jelene és főként jövője iránt, ezért felhívással fordul mindenkihez: nőkhöz és férfiakhoz, fiatalokhoz és öregekhez, politikai meggyőződéstől és felekezeti hovatartozástól függetlenül, hogy tartsák erkölcsi és nemzeti kötelességüknek a választáson való részvételt” – olvasható a püspökök által aláírt közleményben.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
Hirdetés
Hirdetés