„Mióta elvállaltam a csíkszeredai vérközponttól a gyergyószentmiklósi véradók felügyeletét, ilyen tömeges jelentkezés soha nem volt” – fejtette ki a Krónika kérdésére dr. Simon Alpár háziorvos, aki több mint kétszázra becsülte a rendelője előtt összegyűlt önkéntes véradók számát. A csíkszeredai vérközpont megbízott orvosa elmondta, mivel a központnak korlátozott a kapacitása, csupán 45 személytől vehettek vért. Ám mivel senkit nem akarnak visszautasítani, ma és jövő szerdán, illetve csütörtökön is fogadják az önkéntes véradókat. „A levett vért preparálni kell, hogy szállítható legyen a felhasználási helyre” – fejtette ki az orvos, és azt is hozzáfűzte, hogy a legnagyobb igény az A2 vércsoportú vérre van.
„Még két bőrdonorra van szükség” – jelentette ki a Krónikának Pap Ferenc vállalkozó, aki arról is beszámolt, hogy sikerült négy bőrdonort találni – kettő családtag, kettő önkéntes felajánló – annak a sebesültnek, akinek állapotán a mielőbbi bőrátültetés segítene.
Mint ismeretes, szombaton 23 munkás szenvedett égési sérüléseket annak a tömeges munkabalesetnek a folytán, amikor az Industry Transilvan Kft. fűrészportárolója felrobbant. Tűzoltósági szakértők szerint a robbanást az okozta, hogy a gépekről lepattanó szikrától égni kezdett a közelben lévő fapor, majd amikor a tűzoltáshoz igyekvő munkások kinyitották a tároló ajtaját felrobbant a bent lévő fűrészpor. Tíz sebesültet bukaresti kórházakban, kettőt Marosvásárhelyen, a többit Gyergyószentmiklóson kezelik. Állapotuk stabilizálódott, ám többjüket még mindig lélegeztető gépek tartják életben.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.