Hirdetés

Összeállt a tervlajstrom

Nagyszalonta – Várják a befektetőket a hajdúvárosban Költségvetési kérdéseket, valamint az ANL-lakások odaítélésének szabályzatát tárgyalja az önkormányzat csütörtöki rendkívüli ülésén – tájékoztatta a Krónikát Illyés Lajos nagyszalontai alpolgármester. Szalontán 30 újabb kétszobás ANL-lakás készült el az előző 30 közvetlen szomszédságában, ám több mint 200 igénylés érkezett a hivatalba. Szeptemberre elkészül 27 szociális lakás – 21 kétszobás, három-három pedig egy-, illetve háromszobás lesz –, amelyeket a mezőgazdasági iskolacsoport bentlakásából alakítanak ki.

2008. július 03., 00:002008. július 03., 00:00

Jelenleg 9-10 család van Szalontán, amelyeknek lejár a bérleti szerződése a visszaszolgáltatott ingatlanok tulajdonosaival, de Illyés Lajos alpolgármester szerint ez a szám tovább nő majd a közeljövőben.
Arany János szülővárosának 65 utcájában 23,7 kilométernyi ivóvízvezetéket, 12 utcájában pedig 4,3 kilométernyi szennyvízelvezető csatornát is le kell fektetni, ezt követően pedig elkezdik az aszfaltozási munkálatokat is. A vezetékcsere költségei 5,7 millió lejre rúgnak, a kivitelezés üteme pedig attól függ, mikorra érkezik a kormánytámogatás – közölte az alpolgármester. A szelektív hulladékgyűjtés jegyében a hajdúváros tömbháznegyedeiben immár külön szeméttartályokba dobhatják a lakók a műanyagot és a papírt, amit a szolgáltató díjmentesen elszállít. Mivel így a háztartási szemét mennyisége mintegy 40 százalékkal csökken, kevesebbet kell fizetni a szemétszállításért – tájékoztatott Illyés. Elkészült a városban építendő kerékpárút-hálózat terve is, ezt úgy alakították ki, hogy az iskolák és a munkahelyek legtöbbje is megközelíthető legyen. Illyés Lajos elmondta, a Nagyszalontán építendő bioetanolgyár építési engedélyének kibocsátása folyamatban van, s tárgyalnak a befektetőkkel is. Hozzátette: a helyi gazdaságnak az is jót tesz, hogy kisvállalkozások is működnek a városban, a szépségszalonok kínálatára és a vízvezeték-szerelő kisiparos munkájára egyaránt van fizetőképes kereslet.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés