2010. szeptember 07., 08:532010. szeptember 07., 08:53
Ebből 1,175 millió lejt a megyei tanácsnak utaltak át, míg 325 ezer lejt a zágoni önkormányzat kapott a híd újjáépítésére. György Ervin szerint a megyében továbbra is Bölönben a legaggasztóbb a helyzet, a településen többször is végigsöprő ár több hidat tönkretett. A községben két házat építenek újjá kormánytámogatásból.
György Ervin a bölönpataki iskola és óvoda helyzetét is válságosnak nevezte, ugyanis a megáradt patak elmosta a partot, és most fennáll a földcsuszamlás veszélye. „Csupán három méter van a partig, az óvoda udvara egy szakadékba torkollik” – mondta a prefektus, aki szerint nincs pénz partrendezésre, de iskolakezdésig legalább egy kerítést fel kellene állítani. Sikó Imre bölöni polgármester szerint az óvodában egyelőre nem biztos, hogy el lehet kezdeni a tanévet, ugyanis három terem használhatatlanná vált, és szabad épület hiányában egyelőre nem tudják, hol helyeznek el mintegy száz óvodást.
Emlékeztetett, hogy két hete a polgármesteri hivatal is az egykori téeszépületben működik. A bölöni önkormányzat eddig mindössze 80 ezer lejt kapott a megyei tanácstól, amit a patak medrének mélyítésére fordítottak.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.