Hirdetés

Orvosi csúcstechnológia

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Erdély-szerte egyedülálló egészségügyi létesítményt adtak át tegnap Nagyváradon, a Pozitron Diagnosztikai Központ – amelyhez hasonló Romániában csak Bukarestben működik – avatóünnepségén Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter is jelen volt.

2008. május 21., 00:002008. május 21., 00:00

A tárcavezetőt Tombor Bálint, a központot létrehozó budapesti Pozitron Diagnosztika Kft. igazgatója és Oreste Straciuc főorvos vezette végig a létesítményen. Nicolăescu megígérte, igyekszik elérni, hogy a vizsgálat költségeinek legalább egy részét az egészségbiztosító pénztár megtérítse. A kivizsgálás ugyanis 1100 euróba kerül. „A román állam kötelessége, hogy a jövőben garantálja az embereknek, hogy hozzáférhessenek a hasonló korszerű berendezésekhez anélkül, hogy pénzt kellene kihúzniuk a zsebükből” – mondta a tárcavezető.

Bár a központot már átadták, a PET/CT (pozitronemissziós tomográf – komputertomográf) készüléket csupán május 27-én helyezik működésbe. Várhatóan addigra megérkezik az üzemeltetéshez szükség utolsó engedély is, adott hangot reményének Tombor. Mint mondta, az országban ez a második, a régióban pedig az egyetlen központ, ahol a PET/CT készüléket használják különféle betegségek diagnosztizálására.

Korai, pontos diagnózis

A PET az egyik legkorszerűbb diagnosztikai berendezés, amellyel – a szervezetbe juttatott radioaktív izotópok segítségével – a testben lévő minimális elváltozások is kimutathatók, segítségével hamarabb felismerhetők és pontosabban diagnosztizálhatók a rosszindulatú daganatok. A CT jelzi, hogy pontosan hol helyezkedik el a kóros elváltozás. „Az általunk nyomjelzőként használt fluor 18 izotópnak a szőlőcukor a hordozóanyaga. A daganatos sejteknek nagyobb a cukorfelhasználása, ezért a beteg sejtcsoportok szinte világítanak a képernyőn” – magyarázta lapunknak az eljárást Lengyel Zsolt vezető főorvos, az izotópdiagnosztika szakorvosa. „A készülékkel akár három-négy milliméteres daganatok is kimutathatók, megállapítható a szövetmintavétel vagy az operáció pontos helye, de az Alzheimer-kór korai felismerésében vagy az ismeretlen eredetű láz okainak a megállapításában is segíti az orvosokat” – tette hozzá Oreste Straciuc.

Lengyel Zsolt szerint a módszernek jóformán nincs mellékhatása, de a diabéteszben szenvedők vércukorszintjét ellenőrizni kell, és gyermeküket váró nőkön sem végzik el a vizsgálatot. A budapesti központ munkatársa egy ideig Nagyváradon segíti a vizsgálatok tényleges beindítását. A két központ azonban összeköttetésben áll egymással, az itt készült képek Pesten is ellenőrizhetők, és a Magyarországon kezelt páciensek korábbi vizsgálati anyagaihoz Váradon is hozzá lehet férni.

Nagyvárad előnyei

A Sztaroveszky (General Magheru) úti épületet – amelyben korábban a nagyváradi járványkórház működött – a budapesti székhelyű cég 15 évre kapta ingyenes használatba a római katolikus egyháztól. „Másfél évvel ezelőtt olyan helyet kerestünk, ahol az anyagi, tárgyi és szakmai feltételek is adottak. Mivel a vizsgálathoz szükséges gyors, 110 órás felezési idejű izotópot Budapestről hozzuk, a távolság is számított, Nagyvárad pedig a magyar fővárosból kisrepülővel vagy akár autóval is viszonylag gyorsan elérhető” – sorolta a Körös-parti város mellett szóló érveket Tombor. Mint mondta, azt is figyelembe vették, hogy Nagyváradon orvosi egyetem is működik, így tudományos és kutatómunkára is lehetőség nyílik majd. „Két orvos, két asszisztens és két ügyfélszolgálatos dolgozik nálunk, kezdetben naponta nyolc pácienst tudunk megvizsgálni, de az igények szerint akár meg is duplázhatjuk a vizsgálatok számát” – tette hozzá Tombor.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
Hirdetés
Hirdetés