Hirdetés

Orgonafesztivállal avatták fel a nagyváradi székesegyház székely mesterek által felújított orgonáját

•  Fotó: Facebook/Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Fotó: Facebook/Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Orgonafesztivállal avatták fel Mária Terézia császárnő egykori ajándékát, a nagyváradi székesegyház megújult orgonáját. Az eseménysorozat folytatódik.

Krónika

2023. június 07., 10:502023. június 07., 10:50

Az orgonafesztivál ugyanis két szakaszban zajlik, az első koncertre kedd este került sor. A Michael Haydn Kamarazenekar és a Nagyváradi Római Katolikus Székesegyház Szent László Énekkara, Kristófi Ágnes szoprán, Kristófi János orgonaművész, Józsa Domokos egyházzenész, orgonaművész közreműködésével, Alpaslan Ertüngealp és Kristófi János vezényletével Haydn, Mozart, Bach, Francis Poulenc, Liszt Ferenc, Charles-Marie Widor művei csendültek fel a gyönyörű barokk székesegyházban.

Az orgonafesztivál második és egyben záró hangversenyét június 11-én, vasárnap tartják,

Hirdetés

Kristófi László és Kristófi János közreműködésével. Bach-, Schumann-, Felix Mendelssohn-Bartholdy-, Brahms-, Frescobaldi-, Max Reger –művek csendülnek majd fel.

•  Fotó: Facebook/Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Galéria

Fotó: Facebook/Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

A nagyváradi székesegyház orgonájának a restaurálása még 2020-ban kezdődött el, európai uniós forrásokból. A felújítást a gyergyószentmiklósi Vox Humana orgonaépítő cég és a csíkszentsimoni Sándor Péter műhelye végezte.

Az üresen maradt kis szekrénybe egy új, olasz reneszánsz stílusú, különálló orgona épült, mely Bors László, újtusnádi orgonaépítő alkotása – tájékoztatott a nagyváradi római katolikus egyházmegye sajtóosztálya.

•  Fotó: Facebook/Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Galéria

Fotó: Facebook/Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

A Nagyváradi Római Katolikus Székesegyház orgonáját Mária Terézia császárnő adományozta a templomnak,

1777 és 1782 között Fridolin Ferstl bécsi orgonaépítő mester készítette el a különleges hangszert. Az 1890-es években az Országh orgonaépítő műhely teljesen átépítette, de az új orgonához a három orgonaszekrény közül csak kettőt használtak fel, a mellvéden álló kis szekrény üresen maradt.

A székesegyház felszentelésének kétszázadik évfordulóján, 1980-ban a passaui püspökség gyűjtést szervezett az orgona teljes felújítására. Mivel a teljes összeg nem gyűlt össze, 1990-ben az Eisenbarth orgonaépítő cég az Országh által üresen hagyott kis szekrénybe egy neobarokk orgonát készített, amit Hermann Binder nagyszebeni orgonaépítő mester 1991 februárjában épített be.

korábban írtuk

Épületből közösségi építmény: megnyitották az egyházművészeti gyűjteményt a nagyváradi püspöki palotában
Épületből közösségi építmény: megnyitották az egyházművészeti gyűjteményt a nagyváradi püspöki palotában

Egy épület igazán akkor válik közösségi építménnyé, ha az megtelik azzal a tartalommal, amik mi magunk vagyunk, ami a közösség maga: keresztény értékeivel, kultúrával, művészettel, közös történelmünkkel – jelentette ki Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár szombaton a nagyváradi püspöki pal

korábban írtuk

Visszakapta méltó helyét a váradi palotakert, teljes pompájában megcsodálható
Visszakapta méltó helyét a váradi palotakert, teljes pompájában megcsodálható

Visszakerült méltó helyére, ismét Nagyvárad látványossága lett a római katolikus püspöki palota uniós forrásokból felújított kertje. A dendrológiai parkot a Föld napja alkalmából vezetett sétán is megcsodálhatják az érdeklődők.

korábban írtuk

Megkoronázott helyreállítás: visszakerült a címer a váradi püspöki palotára
Megkoronázott helyreállítás: visszakerült a címer a váradi püspöki palotára

Visszakerült a nagyváradi római katolikus püspöki palota főhomlokzatára az építtető Patachich Ádám püspök címere, amely a hagyománynak megfelelően díszítette az 1762 és 1776 között épült barokk épületegyüttest.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés