
Orbán Viktor beszédet mond a felújított Protestáns Teológiai Intézet újraavatási ünnepségén Kolozsváron, 2017. szeptember 30-án
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Többnapos körút erejéig Erdélybe látogat a jövő héten Orbán Viktor miniszterelnök, aki a Krónika értesülései szerint felkeresi egyebek mellett Kolozsvárt, Nagyszebent és a Székelyföldet is.
2019. május 02., 13:512019. május 02., 13:51
2019. május 02., 15:522019. május 02., 15:52
Az UBM Feed Románia csütörtökön jelentette be, hogy május 10-én, pénteken a magyar kormányfő részvételével rendezik a társaság takarmánykeverő üzemének avatóünnepségét a Maros megyei Kerelőszentpálon. Az eseményen Orbán Viktor beszédet is mond.
Az UBM csoport, az East Csoport és az Oprea Avicom tulajdonában levő UBM Feed az eddigi legjelentősebb, magyar tőkével megvalósuló romániai agrárberuházás, amely a térség agrár ágazatának kiemelkedő beruházását valósította meg a Marosvásárhelytől húsz kilométerre fekvő településen. A cég lapunkkal közölte, a 15 millió euró összértékű beruházás eredményeképpen az ország legnagyobb független (nem saját integrációba gyártó) takarmánykeverő üzemét hozta létre.
RMDSZ-es forrásból úgy értesültünk, hogy a kormányfő a kincses városban előadást tart a Sapientia–EMTE-n, erdélyi önkormányzati vezetőkkel ebédel, európai parlamenti képviselőjelöltekkel, illetve válaszúti gyerekekkel találkozik. Orbán Viktor miniszterelnök Kolozsvárt megtekinti a felújítás alatt álló Szent Mihály-templomot is. Értesüléseink szerint Orbán Viktor a Székelyföldet is felkeresi.
Csütörtökön délután az RMDSZ hivatalosan megerősítette Orbán Viktor erdélyi látogatását. A szövetség hírlevelében közölt program szerint május 8-án az európai parlamenti választásról tárgyal meghívóival, az RMDSZ vezetőivel, illetve önkormányzati képviselőkkel, egyházi méltóságokkal és egyetemistákkal is találkozik. Magyarország miniszterelnöke és Kelemen Hunor szövetségi elnök sajtótájékoztatót tart az európai parlamenti választás témájában május 8-án, szerdán 15.20-tól az RMDSZ ügyvezető elnökségén, Kolozsváron. Május 10-én a 9.30-kor kezdődő üzemátadó ünnepségen felavatja Románia legnagyobb takarmánykeverő üzemét Kerelőszentpálon, illetve délután ellátogat a Székelyföldi Jégkorong Akadémiára és a metodikai központba. A 15 órától kezdődő, a csíkkarcfalvi jégpályán zajló mérkőzés sajtónyilvános lesz. A körút során Orbán Viktor ellátogat a csíkszentsimoni Szent László Gyermekvédelmi Központba is.
Május 9-én, csütörtökön részt vesz az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek Nagyszebenben rendezendő nem hivatalos csúcstalálkozóján, amelyet abból az alkalomból rendeznek az egykori szász városban, hogy Románia tölti be az Európai Unió Tanácsának elnökségét.
Kelemen Hunor egyébként április elején úgy nyilatkozott, hogy az Európai Néppárt (EPP) magyar tagszervezeteinek vezetői közös kampányról is tárgyaltak Budapesten Orbán Viktorral és megállapodtak, hogy a magyar kormányfő májusban Erdélybe utazik.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
szóljon hozzá!