2010. március 26., 08:462010. március 26., 08:46
Ennek értelmében a katonák kivonulnak az erődítményből és átengedik azt az önkormányzatnak, de csak miután az önkormányzat biztosítja a Gáj negyedbeli kaszárnya felújításához szükséges összeget. Oprea kijelentette, támogatja az önkormányzatnak a vár rehabilitálására vonatkozó terveit, hiszen ennek hatalmas szellemi értéke van.
Gheorghe Falcă arra hívta fel a figyelmet, hogy az aradi vár Európa tíz legnagyobb erődítménye közé tartozik, és hatalmas potenciál rejlik benne. A műemlék épület a Neptun strand mellett található, és az önkormányzat az egész térséget turisztikai zónává alakítaná. Az elöljáró szerint a szerződés aláírása csak az első lépés, a katonák kiköltöztetése három-négy évet is igénybe vehet. 2006-ban az önkormányzat már készített egy hasonló szerződést, azt azonban végül nem írták alá a felek. Az aradi vár Vauban stílusban épült a 13. század második felében, és azon kevés ilyen típusú európai erődítmény közé tartozik, amely eredeti állapotában megmaradt.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.