Hirdetés

Önkormányzati kézben a székelyudvarhelyi mozi

Önkormányzati tulajdonba kerül a székelyudvarhelyi mozi épülete, az ingatlant valószínűleg a Székelyföldi Filharmónia használhatja majd. Bunta Levente polgármester pénteken írta alá a mozi átvételéről szóló megállapodást. „Most egy jó gazdát keresünk az épületnek. A Székelyföldi Filharmóniára gondoltunk, de más megoldás is szóba jöhet” - közölte a Krónikával az elöljáró.

2010. február 22., 09:092010. február 22., 09:09

Mint mondta, az épület felújítás előtt áll, ugyanis legutóbb 1993-ban végeztek javításokat rajta. „Már jeleztem a műszaki igazgatóságnak: fel kell mérnünk, milyen javításokat igényel az épület, mennyibe kerül a felújítás. Ezután meg kell töltenünk élettel. Kulturális, közösségépítő rendezvényekben gondolkodunk”- tette hozzá Bunta, aki szerint hosszú idő óta ez az első eset, hogy a város nem elvesztett, hanem visszakapott egy értékes ingatlant. Az elöljáró szerint az ügyet a Kelemen Hunor kulturális miniszterrel való januári tárgyalása mozdította elő.

A Rákóczi út 5. szám alatti 230 férőhelyes épületet 1993 óta a Star Rádió és a Digital3 szerkesztősége béreli. „Úgy tudom, hogy lejárt a bérleti szerződésük. Megkértem a műszaki igazgatóságot, hogy derítse ki, mi az ott-tartózkodásuk jogalapja, és mik a további szándékaik. Remélem, hogy megkapjuk a mindkét fél számára előnyös megoldást”- részletezte a polgármester. Mint kiderült, a két szerkesztőség továbbra is használni szeretné az épületet. „Maradni szeretnénk, remélem nem lesz ennek semmi akadálya” - közölte a jövőbeli terveiket firtató kérdésünkre Biró István, a két médiaszervezet igazgatója. Mint mondta, az országos mozivállalat, a Radef egy éve ellenőriztette az épületet, akkor mindent rendben találtak. A vetítőteremben azonban jelentős felújításokra lenne szükség, ugyanis utoljára 1993-ban ruháztak be ide. „Örvendek, hogy az önkormányzat egyre több kulturális rendezvényt támogat, és végre ebben az épületben is felpezsdül az élet”- értékelte az igazgató a polgármester azon tervét, hogy az épületet kulturális rendezvények helyszínének szánja.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés