
Fotó: A szerző felvétele
Mint arról beszámoltunk, a tanács RMDSZ-frakciója beperelte a polgármestert, amiért illegális építkezésbe kezdett a Somostetőn. Az elöljáró a testület tudta és az általa jóváhagyott költségvetés nélkül építtet egy hatalmas játszószerkezetet, labirintusszerű mászkálót, amelynek hatalmas vastraverzei egy többhektáros füves övezetet foglalnak el.
„Minden engedély megvan az építkezéshez. Folytatjuk a munkálatot” – fejtette ki az elöljáró, holott a lakosok zömét nemzetiségre való tekintet nélkül felháborítja a Somostető jellegének a megváltoztatása. „Szégyelljék magukat mindazok, akik politikai megrendelésre mindent megfúrnak, ami a város javát szolgálja” – háborgott Florea, kifejtve, hogy szerinte a magyar tanácsosok nem a saját akaratuk szerint cselekednek, hanem „minden tettük, szavuk mögött Borbély László miniszter áll”.
A Krónika kérdésére, miszerint tetszik-e egyáltalán valakinek az, amit a Somostetőn létesíteni akar, a polgármester azt válaszolta: „Ön nem képes haladni a korral, nem bírja felfogni, hogy az egy olyan korszerű létesítmény lesz, aminek majd a csodájára járnak.” Hozzátette: a maga idején Bernády Györgyöt is keményen bírálták, amiért a városi nagypiacot száműzte a főtérről, és megépíttette a szecessziós városházát és a Kultúrpalotát. Úgy vélte, ő is Bernády sorsára jutott, és „pártos elkötelezettséggel” vádolta meg a Krónika tudósítóját.
M. É.
Marius Ichim kérjen bocsánatot!
A sajtótájékoztatón Marius Ichim nemzeti liberális párti (PNL) alpolgármester helyzete is szóba került, aki még mindig nem kapott irodát a városháza épületében, és Florea feladatokat sem osztott le számára. „A választási kampány idején gyalázta, lejáratta a hivatalt. Majd ha nyilvánosan bocsánatot kér ezért tőlem és a várostól, akkor esetleg szóba jöhet, hogy irodát kap” – szögezte le kategorikusan a polgármester. Ugyanakkor hozzátette, mivel a tanács nem hagyta jóvá, hogy citymenedzser-versenyvizsgát szervezzen Claudiu Maior számára, a vállalkozót tanácsosává nevezte ki, és őt tekinti egyetlen valódi helyettesének. Így jogosnak tartja, hogy a vállalkozó foglalja el az egyik alpolgármesteri irodát.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.