2010. február 15., 08:192010. február 15., 08:19
Az egykori vállalat ülepítőmedencéi rákkeltő krómszármazékokat tartalmaznak. Ha ezek bejutnának A Kis-Küküllőbe, a szennyezőanyagok feltartóztathatatlanul a Tiszáig is eljutnának s ez újabb nemzetközi környezetvédelmi botrányt okozna.
Borbély László környezetvédelmi miniszter és Marius Paşcan Maros megyei kormánybiztos meghívására pénteken újra asztalhoz ültek azok, akik érintettek az ügyben.
Ezúttal a Bicapa üzem privatizálásáról esett szó. Részvényeinek a tulajdonosai az Állami Vagyonkezelő Hatóság (AVAS) és a Pénzügyminisztérium, mivel a vállalat eladósodott, mintegy 40 millió lej tartozást halmozott fel. Borbély László úgy tudja, három cég is érdekelt az egykori vállalat megvásárlásában, az egyik befektető lehetőséget lát abban, hogy az ülepítők tartalmából kivonjon és újrahasznosítson bizonyos anyagokat.
A három tározó Bárczi Győző alprefektus szerint 2,5 millió tonna szennyezett üledéket tartalmaz. Borbély kifogásolta: az eddigi privatizációs kísérletek csak arra vonatkoztak, hogy a felszámoló cég az ócskavasnak minősülő berendezéseket értékesítse. „Az ilyen, környezetvédelmi szennyezéssel fenyegető üzemeket nem lehet az érvényben levő privatizációs törvény előírásai szerint értékesíteni” – véli a tárcavezető.
Arról is szó volt, hogy a sikeres privatizáció érdekében az állam elengedi a Bicapa tartozását, de ebből semmi nem lett. Az a változat is szóba került korábban, hogy a dicsői önkormányzat vegye át az ülepítőket, majd kérjen uniós támogatást a terület megtisztításához, ami egyes becslések szerint 25 millió euróba kerülne, de a szakértők úgy vélik, akár 80 millió euróra is szükség lehet.
A dicsői polgármesteri hivatal viszont visszautasította, hogy magára vállalja ezt a kényes ügyet. Borbély László miniszter úgy véli: ha megtörténik a Bicapa magánosítása, akkor annak a tulajdonosa társulhat az önkormányzattal, hiszen csakis az önkormányzat kaphat uniós pénzt ennek a súlyos környezetvédelmi gondnak a megoldására.
Marius Paşcan prefektus jelezte: jövő péntekre egy újabb találkozót hirdetett meg a Maros megyéből származó miniszterek, parlamenti képviselők részvételével, ahol a térség kimagaslóan fontos beruházásairól, gondjairól lesz majd szó, és akkor ismét terítékre kerül az ügy.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.