
Fotó: Facebook/Herculane Project
Nem elegendő a civil segítség, a kormány hathatós segítségére is szükség van a herkulesfürdői Szapáry fürdő megmentéséhez – írják a kormánynak címzett nyílt levelükben a Locus Egyesület tagjai. A műemlék felújításán öt éve fáradozó civilek szerint az épületben három helyen is beomlásveszély fenyeget.
2022. július 01., 19:402022. július 01., 19:40
Nyílt levélben kéri a kormány és az illetékes hatóságok segítségét a herkulesfürdői Szapáry fürdő megmentéséhez a Locus Egyesület. A fiatal temesvári építészek alkotta csapat öt éve adományokból próbálja elvégezni a sürgős beavatkozási munkálatokat a szebb időket is megélt ingatlanon, de jelzéseik szerint annak állapota annyira leromlott, hogy három helyen beomlás fenyegeti.
A napokban közzétett, a kormánynak, a művelődési, környezetvédelmi és igazságügyi minisztériumnak, az Országos Örökségvédelmi Intézetnek és a Krassó-Szörény Megyei Tanácsnak címzett nyílt levélben a Locus Egyesület tagjai úgy vélik, hathatós segítséggel az épületet meg lehetne menteni és az UNESCO világörökségi listájára is van esélye felkerülni.
Fotó: loc.gov
Oana Chirilă, az egyesület vezetője szerint rájöttek, hogy az elmúlt öt év munkája nem elegendő az értékes műemlék megmentéséhez, hiába próbáltak a társadalom és magáncégek segítségével sürgős helyreállítási munkálatokat végezni rajta, az ingatlan állaga hamarabb romlik, mint ahogy haladni tudnak.
A civilek szerint további 60 ezer euróra lenne szükség a sürgős beavatkozásokhoz – különben három helyen is beomolhat az épület – és ezt az összeget szinte lehetetlen rövid idő alatt adományokból összegyűjteni.
Fotó: Facebook / Herculane Project
A civilek nyílt levelét több mint 50 szakember, a kultúra területén tevékenykedő személyiség, szponzor és önkéntes írta alá, többek között Șerban Sturdza építész, a Pro Patrimonio egyesület elnöke, Corina Șuteu volt művelődési miniszter, Ștefan Bâlici, az Országos Örökségvédelmi Intézet volt elnöke stb.
A nyílt levélben hosszan ecsetelik az összefogásnak köszönhető eddigi megvalósításokat, és arra is felhívják a figyelmet, hogy a Szapáry fürdőt sikerült felvenni a 2022-ben Európa legveszélyeztetettebb hét műemlék épületei közé, melyeket az Europa Nostra és az Európai Befektetési Bank is támogat.
Fotó: Facebook / Herculane Project
illetve erősítse meg a fürdő mögötti hegyoldalt, hogy ne essenek a kövek és az ágak az ingatlanra, tovább veszélyeztetve annak állapotát. Ugyanakkor azt is kérik, hogy kezdje el az egykor világhírű gyógyfürdő UNESCO-listára való felvételéhez szükséges kérvényezési procedúrát, ami segítené az ingatlan megmentését.
Fotó: Fortepan/Magyar Földrajzi Múzeum/Erdélyi Mór cége
„Az elmúlt öt év erőfeszítései ellenére a Szapáry fürdő állapota nagyon gyorsan romlik, a jövőbeli összeomlást vetíti előre. Nehéz végignéznünk a leépülési folyamatot, hiszen szívvel-lélekkel beszálltunk ebbe a projektbe” – írták a Locus Egyesület tagjai, akik szerint
Csak amióta a civilek elkezdték a sürgősségi beavatkozási munkálatokat, két omlás is történt az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legjelentősebb fürdőépületében. 2020 végén az épület újabb tartófala omlott be, míg 2019 februárjában az egykori szalon tetőzete mondta fel a szolgálatot.
Fotó: Facebook / Herculane Project
Az első fürdőt valószínűleg Traianus császár építtette. A település 1817-ben, I. Ferenc király látogatásakor kapta a nevét, ekkor már ismert volt balneoturizmusáról. A Herkules-szobrot 1847-ben Károly osztrák herceg ajándékozta a városnak hálából azért, mert sok katonája itt nyerte vissza egészségét.
Fotó: Fortepan/Fortepan
Nemcsak katonák, császárok és császárnék is megfordultak itt: I. Ferenc, II. József és I. Ferenc József osztrák császár, Karolina és a Sisiként is ismert Erzsébet császárné, I. Károly román és I. Sándor szerb király. A monumentális fürdőépület a 19. században, Alpár Ignác tervei alapján épült francia reneszánsz stílusban.

Vádat emeltek Romániában a termálvizeiről híres bánsági Herkulesfürdő fürdővállalatát privatizáló és a vállalat tönkretételéből törvénytelenül hasznot húzó bűnszövetkezet 35 tagja ellen.

Beomlott a herkulesfürdői Szapáry-fürdő egyik tartófala, melyet idén tavasszal szándékoztak megerősíteni a műemlék megmentésén fáradozó civilek. A munkálatokat az Europa Nostra és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank is támogathatja.

Száz évvel ezelőtt még Európa harmadik legnépszerűbb fürdőhelyeként tartották számon, ahol császárok és királyok is megfordultak, ma azonban már csak romok emlékeztetnek az egykori pompára Herkulesfürdőn. A napokban Bukarestben nyílt kiállítás apropóján a neves fürdőhely múltjáról és jelenéről tartottak előad&a

Bárki segíthet megmenteni Erdély egyik leghíresebb fürdőhelyét, a romokban álló Herkulesfürdőt: a Szapáry-fürdő állagmegóvásán ügyködő civilek SMS-kampánnyal gyűjtenék össze az állagmegőrzéshez szükséges további összeget.

Elvégezte a legsürgősebb állagmegőrzési munkálatokat Herkulesfürdőn a Szapáry-fürdő megmentésén fáradozó fiatal építészcsapat, mondta a Krónikának Oana Chirilă projektmenedzser. Mivel a teljes állagmegőrzéshez még 45–50 ezer euróra lenne szükség, újabb adománygyűjtést indítanak.
{K6}
Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.
Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.
Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.
Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.
Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.
Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.
Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.
A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.
Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.
Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.
szóljon hozzá!