Hirdetés

Vádat emeltek a Herkulesfürdő kifosztásával gyanúsított bűnszövetkezet 35 tagja ellen

•  Fotó: Facebook/Herculane Project

Fotó: Facebook/Herculane Project

Vádat emeltek Romániában a termálvizeiről híres bánsági Herkulesfürdő fürdővállalatát privatizáló és a vállalat tönkretételéből törvénytelenül hasznot húzó bűnszövetkezet 35 tagja ellen – közölte kedden a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).

MTI

2022. május 31., 18:482022. május 31., 18:48

Az ügyben többek között a fürdővállalat vezetői, részvényesei, egy volt parlamenti képviselő, egy ügyvéd és egy bírósági végrehajtó is a vádlottak padjára került, akiket bűnszövetkezet létrehozásával, súlyos következményekkel járó sikkasztással és hivatali visszaéléssel vádolnak.

A 19. században még császárok és királyok kedvenc fürdőhelyének számító Herkulesfürdő szállodáit és termálfürdőit a kommunizmus idején államosították, majd a rendszerváltást követően a román állami tulajdonban lévő fürdővállalatot 2001-ben privatizálták.

Hirdetés

A DIICOT szerint az akkor még ötven ingatlannal, köztük a fürdőtelepülés legnagyobb szállodáival, vendéglőivel és strandjaival, valamint a termálvíz kitermelésére vonatkozó engedéllyel rendelkező fürdővállalat többségi részvénycsomagját olyan cég szerezte meg, amely a vádlottak egyikének ellenőrzése alatt állt.

A vételár első részletének kifizetéséhez a gyanúsított az Állami Tartalékalaptól fél évre „értékesítési joggal kikölcsönzött” 5500 tonnányi kristálycukor eladásából szerzett pénzt. Mivel azonban a cukortartalék helyreállításáról nem gondoskodott, már ezzel 43 millió lejnyi kárt okozott az államnak.

A fő gyanúsított ellenőrzése alá került fürdővállalat 2008-ban fizetésképtelenné vált, ezért az általa létrehozott bűnszövetkezet tulajdonába játszotta át a fürdővállalat javait, megelőzendő, hogy azok a hitelezők birtokába kerüljenek.

A vezérigazgató fia, a gazdasági igazgató felesége, a vállalat könyvelője és más gyanúsítottak különböző összegeket kölcsönöztek a fürdővállalatnak, az összegeket bérek formájában azonnal vissza is kapták, a hitelszerződésben rögzített rendkívül magas kamat megfizetésének elmulasztása miatt azonban perbe fogták a vállalatot és egy végrehajtó segítségével megszerezték a fürdővállalat egyes – hitelbiztosítékként megjelölt – épületeit.

A DIICOT szerint ezzel a módszerrel a fürdővállalat 22 ingatlanát játszották át a bűnszövetkezet tagjainak tulajdonába, több mint 123 millió lej értékű kárt okozva különböző román állami intézményeknek.

Az ügyet a temesvári táblabíróság fogja tárgyalni.

korábban írtuk

Dicső múltja ellenére szomorú jelene és bizonytalan jövője van Herkulesfürdőnek
Dicső múltja ellenére szomorú jelene és bizonytalan jövője van Herkulesfürdőnek

Száz évvel ezelőtt még Európa harmadik legnépszerűbb fürdőhelyeként tartották számon, ahol császárok és királyok is megfordultak, ma azonban már csak romok emlékeztetnek az egykori pompára Herkulesfürdőn. A napokban Bukarestben nyílt kiállítás apropóján a neves fürdőhely múltjáról és jelenéről tartottak előad&a

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés