
„Egyenesbe jutott” a brassói repülőtér-projekt
A Brassó Megyei Tanács megalapította a Brassói Nemzetközi Repülőtér Közhasznú Társaságot (AIB-RA), amelynek elsődleges feladata a légikikötő különböző tanúsítványainak, engedélyeinek a beszerzése lesz.
2019. április 25., 10:322019. április 25., 10:32
Kijelölték a társaság irodáját, a brassói Varga Katalin utcai ingatlan a megyeháza szomszédságában áll, és a megyei önkormányzat ingyen bocsátotta a társaság rendelkezésére. Az önkormányzat vezetése azzal indokolta a közhasznú társaság létrehozásának szükségességét, hogy a tanúsítványok beszerzését csak egy reptéri szolgáltatásokkal foglalkozó jogi személyiség bonyolíthatja le.
A közhasznú társaság megalakítása után Adrian Veştea, a Brassó Megyei Tanács elnöke rámutatott, a repülőtér-projekt „egyenesbe jutott”, arra törekedtek, hogy a megye állami alulfinanszírozottsága ne akadályozza a megvalósítást.
A tanácselnök abban bízik, hogy a közbeszerzések nem húzódnak el, nem lesznek végeérhetetlen fellebbezések, tartani tudják az ütemtervet, és 2020 végéig befejezik az építkezést.
A megye tavaly 200 millió lejes hitelvonalat nyitott, ennek nagy részét szintén a repülőtérre szánják. Idén 23 millió lejt kaptak az állami költségvetésből. A számítások szerint még 354 millió lejre van szükség a munkálatok befejezéséhez, ennek több mint kétharmada van meg.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
szóljon hozzá!