
2010. augusztus 10., 09:122010. augusztus 10., 09:12
Közben a környezetvédelmi tárca finanszírozásával elkezdődött az erdő közepén fekvő állatkert területének bővítése, valamint újabb pavilonok és kifutók építése. Míg az előbbi elképzelésről a városvezetők szívesen nyilatkoznak, az állatkertben végzett munkálatokat homály fedi.
A két évvel ezelőtt, botrányos körülmények között megépült játszótér után Marosvásárhely városvezetése újabb beruházást készül eszközölni a Somostetőn. Látva, hogy az építkezési engedély nélkül készült színes vasmonstrumok mégiscsak elnyerték a gyermekek tetszését, az önkormányzat továbbfejlesztené a város és a régió egyik legnépszerűbb szabadidő-zónáját. Egy kilométerrel hosszabbítanák meg az immár Thomas által húzott kisvonat pályáját, az erdő szélén pedig csillagvizsgáló toronnyal tudományos parkot hoznának létre.
Növelnék továbbá a fák között a tavaly kialakított kocogó pályát, az erdő másik részében pedig a terepkerékpározás kedvelőinek létesítenének megfelelő teret. Rendeznék ezzel párhuzamosan a jelenlegi zsibvásári hangulatot keltő standokat, melyek helyét egységesen kialakított üzletsor venne át. „Amint elkészülnek a tervek, megpróbálunk európai uniós alapokra pályázni. Remélem, hogy már jövőre folytathatjuk a két évvel ezelőtt elkezdett munkát” – nyilatkozta a Krónikának Csegzi Sándor alpolgármester.
Megítélésében a somostetői erdőben kialakított szabadidő-övezet a város és környéke egyik legnagyobb vonzerővel rendelkező létesítménye lehet. Ezt az uniós engedéllyel rendelkező állatkert is fokozza. A ’60-as évek elején megnyílt vadasparkot jelenleg évente közel százezer érdeklődő látogatja, többségük a környező településekről és szomszédos megyékből érkezik.
Tekintettel a fogva tartott állatok iránti érdeklődésre, az erdő szívében fekvő állatkert hamarosan megkétszerezi eddigi húszhektáros területét. A környezetvédelmi minisztérium pályázatán elnyert 4,5 millió eurós támogatással az önkormányzat 40 hektárosra növeli a hazai viszonylatban második legnagyobb állatkertnek számító létesítmény területét, ugyanakkor komoly fejlesztési munkálatokba kezd. Az építkezések különösebben nem zavarják sem az állatokat, sem a látogatókat. A magas kerítés teljesen eltakarja az építőtelepet, a munka menete pedig nem zajos.
A másfél hónappal ezelőtt rajtolt építkezések azonban hirtelen félbeszakadtak. Mivel a város számos építkezési vállalatát és annak több száz alkalmazottját Dorin Florea polgármester hetekig a frissen első osztályba feljutott futballcsapat Sziget utcai stadionjának bővítésére csoportosíttatta át, az állatkertben dolgozó három cég ténykedésének egyelőre alig van látszata. Kérdésünkre, hogy miként folynak a beruházások, Bereczki Boldizsár állatkert-igazgató kurtán-furcsán válaszolt: „tervszerűen”.
Az intézményvezető nem volt hajlandó bővebb információkkal szolgálni, és a város polgármesteréhez irányított. Ugyanakkor megtiltotta, hogy a közterületen folyó beruházásról képet készítsünk. Kérdésünkre semmitmondó válasszal szolgált Dorin Florea sajtószóvivője, Aurel Trif is. „A munkálatok ütemterv szerint folynak” – mondta, majd az állatkert igazgatójához irányított.
Állatkerti látogatásunk során kiderült, hogy vannak gondok, és nemcsak a terv- meg az ütemszerűség körül. „Tizenöt hónap áll rendelkezésünkre, a késés még behozható. El kell végezni viszont olyan munkafázisokat, amelyekre az önkormányzat már elherdált egy rakás pénzt” – mondta az egyik, neve elhallgatását kérő szakember, majd egy kiöntött, de az évek során megrongálódott épületalaphoz irányított. „Egy becsületesen megöntött alapnak, ha a munka félbe is szakad, húsz év után sem szabadna tönkremennie. Nálunk így ügyelnek a közpénzekre” – állapította meg.
A 4,5 milliós beruházás alkalmával felújítják és kibővítik a hétezer négyzetméternyi sétányokat. Ezeken kívül gáz-, villany-, víz- és csatornavezetékeket fektetnek le – tudtuk meg Rodica Fărcăşantól, a helyi önkormányzat beruházási osztályának vezetőjétől. Ugyanakkor új épületeket és ketreceket építenek a vadállatok és madarak számára. Az oroszlánok részére például 300 négyzetméteren öt ketrecet alakítanak ki. Bővül a tigrisek és a macskafélék élettere is két, illetve hat ketreccel. Ugyanakkor az állatkert vezetősége újabb állatfajok beszerzésével próbálja vonzóbbá tenni a létesítményt. A jövőben elefántokat és zsiráfokat is láthatnának itt a látogatók. A más, európai állatkertektől cserében remélt állatok számára újabb élettereket készülnek létesíteni.
A fejlesztések és azok haszonélvezőinek a kényelmessége azonban oda vezetett, hogy mára sem a zöldövezetből, sem az erdőből lekanyarított parkoló részek ne bizonyuljanak elégségeseknek. Néhány évvel ezelőtt Dorin Florea polgármester a város másik szabadidő központját, a Víkendtelepet drótkötélpályával kötötte volna össze a Somostetővel, megalománnak nevezett tervét azonban az önkormányzati képviselők elvetették. „Már nemigen van hová parkolóhelyet létesíteni. Az ideális az lenne, ha a természetbevágyók gyalog mennének fel a Somostetőre, a városháza pedig kisbuszokat indítana” – körvonalazta az esetleges megoldást Csegzi Sándor.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.