2008. november 23., 19:142008. november 23., 19:14
A Kovászna Megyei Tanács pénteki ülésén Tulit Attila megyei képviselő a napirend előtti felszólalásban szerette volna elmondani ezt a felhívást. Az önkormányzat vezetője szerint ez a téma a különfélék között kaphatott volna helyet.
Az RMDSz és az MPP képviselői már ezen összeszólalkoztak. Végül az MPP tanácstagok megfogalmazták felkérésüket, és hangot adtak aggályuknak, hogy a megyei önkormányzat pénzosztói hatásköre félelemben tartja a települések vezetőit. Elmondták, hogy az elmúlt évben a Székely Nemzeti Tanács nem hivatalos népszavazása során 210 ezer székely sorakozott fel az autonómia mellé, ezért fontos, hogy a lakosság véleménye hivatalosan is nyilvánosságra kerüljön. Tamás Sándor hangsúlyozta, nem támogathat vagy utasíthat el helyi tanácshatározatokat, hiszen a települések önkormányzatai a megyei intézmény partnerei és nem alárendeltjei. A pénzosztói jogkörrel való visszaélés vádját Tamás Sándor határozottan visszautasította. A tanácselnök azzal vádolta az MPP-t, hogy választási kampányfogásként használja az autonómia-népszavazást, bár tudja jól, hogy november 30-án azt nem lehet megszervezni.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.