Hirdetés

Nemzetközi fürdőhely a Partiumban

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Rendkívül népszerűvé vált a turisták körében a nagykárolyi strand, amely egy átlagos városi fürdőzőből négy év alatt több mint 7 hektáros komplexummá gyarapodott.

Végh Balázs

2009. augusztus 26., 09:122009. augusztus 26., 09:12

A nagykárolyi strandot 2004-ben vette át egy magáncég a várostól koncessziós szerződés alapján. Azóta folyamatosan fejlesztik és bővítik, így a kezdeti 1,7 hektáros terület mára már több mint 7 hektáros komplexummá nőtte ki magát, ahova nemcsak a városiak, hanem a megye és Erdély minden részéről, sőt még külföldről is járnak strandolók. Hágen Roland, a fürdőhelyet üzemeltető cég tulajdonosa lapunk kérdésére elmondta, az utóbbi pár évben egyre többen jönnek Nagykárolyba fürödni, mert ez a környék egyik legjobban felszerelt strandja.

“Igyekszünk folyamatosan bővíteni, és különböző kísérőprogramokat alakítunk ki, hogy aki ellátogat hozzánk, ne csak fürödjön, hanem egész napos, vagy hétvégi elfoglaltságot találjon itt” – részletezte a cégvezető. Idén nyáron először kisebb rendezvénysorozatot szerveztek a strandon, amely a Summer Festival nevet kapta, és amely hazai és magyarországi sztárfellépőket vonultat fel.

Termálvíz időseknek, buli a fiataloknak

“A fürdés mellett sokkal jobban vonzzák a környékbeli magyarországi települések fiataljait a strand területén szervezett nyári bulik. A júliusi és augusztusi hétvégeken szervezett élőzenei koncertek és a diszkóesték számos környékbeli szórakozni vágyót vonzottak ide” – magyarázta Hágen. Az idősebb korosztály inkább a különböző hőfokú termálvizes medencéket kedveli, amely kitűnő az ízületi bántalmak kezelésére. A tulajdonos elmondása szerint két éve új szűrőberendezéssel látták el a medencéket, és a termálvizet 12 óránként cserélik. Nemrég családi medencét és csúszdát is építettek, amely nagyon népszerű a gyerekek körében.

Nagyváradi strand: vízforgató rendszer kellene

Havonta negyvenezer lejt spórolhatna a Nagyváradi Piac- és Közterület-fenntartó Vállalat (RAPAS), ha a városi strand medencéinek mindegyikébe vízforgató rendszert szerelne be – mondta el a vállalat igazgatója, Romulus Cosma. A vízforgató rendszer használata egyébként EU-s szabvány, ám, mint az igazgató elmondta, Romániában ezt senki nem ellenőrzi, és nem is büntetnek a hiánya miatt – bizonyára azért, mert nagyon sokba kerül egy már működő fürdőhelyre ilyesmit beszerelni. Cosma elmondta: 2002–2003-ban a városi strandot teljesen felújították, a medencék lépcsőit újracsempézték.

“Ha az akkori nagyszabású projektben szerepelt volna a vízforgató megvásárlása és beszerelése, most sokkal könnyebb dolgunk lenne, hiszen akkor amúgy is újjáépítették a medencéket, nekünk pedig, amennyiben sikerül társbefektetőt találnunk, fel kell törnünk a burkolatokat” – méltatlankodott. Cosma tisztában van vele, hogy a strandra a legtöbben azért panaszkodnak, mert a medencék vize barnás. Ezért sietett megjegyezni: ez nem azért van, mert piszkos volna, hanem azért, mert amennyiben 24 óránál több ideig van kitéve a napsugaraknak, a termálvíz vas- és kéntartalma kicsapódik, és ezzel elszíneződik a víz.

Emiatt is szükséges két-háromnaponta minden medencében kicserélni a vizet, ami hatalmas pénzkidobás az igazgató meglátása szerint. Azt mondja, a vízforgató használatával elég lenne májusban feltölteni és szeptember végén kiüríteni a medencéket, tehát az egyszeri kiadás nagyon hamar megtérülne. Egy vízforgató rendszer bevezetése becslések szerint nagyjából 500 ezer euróba kerülne.

Nagy Orsolya

Itt a tengerparthoz hasonlóan, fokozatosan mélyül a víz. A vízi csúszda pedig a megyében egyedülálló szórakozási lehetőségnek számít, az építmény előtt rendszerint tömött sorokban várakoznak a gyerekek. “Vendégeink helybéliek, vagy a megye különböző településeiről, Nagybányáról, Kolozsvárról, és a közeli magyarországi városokból, falvakról érkeznek. A sportpályáktól nem messze, kellemes, csendes területen bungalókat építettünk, ahol akár több napig is lehet lakni. Ennek ellenére még többnyire csak egynapos kirándulók keresnek meg bennünket. Kevesen töltik teljes hétvégéjüket a városban” – magyarázta a nagykárolyi vállalkozó.

Népszerű termálstrand

Hágen szerint az eddigi legforgalmasabb hétvégéjükön több mint 10 ezer látogatójuk volt. A nagykárolyi termálstrand május elejétől szeptember végéig üzemel, amíg a szabadtéri lubickolást lehetővé teszi az időjárás. “Mi Németországból jöttünk, mert a feleségem családja a környékről származik. Nagyon tetszik ez a strand, mivel mifelénk, Bajorországban nem igazán vannak termálvízzel töltött medencék. Nagyrészt csak a szabványos csapvizet melegítik fel kissé, és abban lehet pancsolni a strandokon. A nagy termálvizes központ Baden-Badenben van, de sem jobb, mint az itteni” – nyilatkozta lapunknak Alexander Weidmann, aki ha családlátogatásra jön, szívesen strandol Nagykárolyban.

A megyebeli lakosok is előszeretettel jönnek a határ menti kisváros üdülőjébe. “Nagyon tiszta a víz, kedvesek az emberek, jó a kiszolgálás. Egyszóval minden rendben van, szeretek idejönni a szabadidőmben. Különösen most jó itt, hiszen a megyeközpontban már évek óta felújítás alatt a strand, de még most sem tudni, mikor lesz használható” – fűzte hozzá Bogdan Berboş, szatmárnémeti lakos.

A népszerű kisvárosi üdülő folyamatosan alakul és bővül, hiszen igazodnia kell a környékén élők igényeihez. Remélhetőleg fedett uszodája is lesz a városnak, amelyre már évek óta vágynak a nagykárolyiak.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés