
Fotó: A szerző felvétele
2009. augusztus 26., 09:122009. augusztus 26., 09:12
A nagykárolyi strandot 2004-ben vette át egy magáncég a várostól koncessziós szerződés alapján. Azóta folyamatosan fejlesztik és bővítik, így a kezdeti 1,7 hektáros terület mára már több mint 7 hektáros komplexummá nőtte ki magát, ahova nemcsak a városiak, hanem a megye és Erdély minden részéről, sőt még külföldről is járnak strandolók. Hágen Roland, a fürdőhelyet üzemeltető cég tulajdonosa lapunk kérdésére elmondta, az utóbbi pár évben egyre többen jönnek Nagykárolyba fürödni, mert ez a környék egyik legjobban felszerelt strandja.
“Igyekszünk folyamatosan bővíteni, és különböző kísérőprogramokat alakítunk ki, hogy aki ellátogat hozzánk, ne csak fürödjön, hanem egész napos, vagy hétvégi elfoglaltságot találjon itt” – részletezte a cégvezető. Idén nyáron először kisebb rendezvénysorozatot szerveztek a strandon, amely a Summer Festival nevet kapta, és amely hazai és magyarországi sztárfellépőket vonultat fel.
“A fürdés mellett sokkal jobban vonzzák a környékbeli magyarországi települések fiataljait a strand területén szervezett nyári bulik. A júliusi és augusztusi hétvégeken szervezett élőzenei koncertek és a diszkóesték számos környékbeli szórakozni vágyót vonzottak ide” – magyarázta Hágen. Az idősebb korosztály inkább a különböző hőfokú termálvizes medencéket kedveli, amely kitűnő az ízületi bántalmak kezelésére. A tulajdonos elmondása szerint két éve új szűrőberendezéssel látták el a medencéket, és a termálvizet 12 óránként cserélik. Nemrég családi medencét és csúszdát is építettek, amely nagyon népszerű a gyerekek körében.
| Havonta negyvenezer lejt spórolhatna a Nagyváradi Piac- és Közterület-fenntartó Vállalat (RAPAS), ha a városi strand medencéinek mindegyikébe vízforgató rendszert szerelne be – mondta el a vállalat igazgatója, Romulus Cosma. A vízforgató rendszer használata egyébként EU-s szabvány, ám, mint az igazgató elmondta, Romániában ezt senki nem ellenőrzi, és nem is büntetnek a hiánya miatt – bizonyára azért, mert nagyon sokba kerül egy már működő fürdőhelyre ilyesmit beszerelni. Cosma elmondta: 2002–2003-ban a városi strandot teljesen felújították, a medencék lépcsőit újracsempézték. “Ha az akkori nagyszabású projektben szerepelt volna a vízforgató megvásárlása és beszerelése, most sokkal könnyebb dolgunk lenne, hiszen akkor amúgy is újjáépítették a medencéket, nekünk pedig, amennyiben sikerül társbefektetőt találnunk, fel kell törnünk a burkolatokat” – méltatlankodott. Cosma tisztában van vele, hogy a strandra a legtöbben azért panaszkodnak, mert a medencék vize barnás. Ezért sietett megjegyezni: ez nem azért van, mert piszkos volna, hanem azért, mert amennyiben 24 óránál több ideig van kitéve a napsugaraknak, a termálvíz vas- és kéntartalma kicsapódik, és ezzel elszíneződik a víz. Emiatt is szükséges két-háromnaponta minden medencében kicserélni a vizet, ami hatalmas pénzkidobás az igazgató meglátása szerint. Azt mondja, a vízforgató használatával elég lenne májusban feltölteni és szeptember végén kiüríteni a medencéket, tehát az egyszeri kiadás nagyon hamar megtérülne. Egy vízforgató rendszer bevezetése becslések szerint nagyjából 500 ezer euróba kerülne. Nagy Orsolya |
Itt a tengerparthoz hasonlóan, fokozatosan mélyül a víz. A vízi csúszda pedig a megyében egyedülálló szórakozási lehetőségnek számít, az építmény előtt rendszerint tömött sorokban várakoznak a gyerekek. “Vendégeink helybéliek, vagy a megye különböző településeiről, Nagybányáról, Kolozsvárról, és a közeli magyarországi városokból, falvakról érkeznek. A sportpályáktól nem messze, kellemes, csendes területen bungalókat építettünk, ahol akár több napig is lehet lakni. Ennek ellenére még többnyire csak egynapos kirándulók keresnek meg bennünket. Kevesen töltik teljes hétvégéjüket a városban” – magyarázta a nagykárolyi vállalkozó.
Hágen szerint az eddigi legforgalmasabb hétvégéjükön több mint 10 ezer látogatójuk volt. A nagykárolyi termálstrand május elejétől szeptember végéig üzemel, amíg a szabadtéri lubickolást lehetővé teszi az időjárás. “Mi Németországból jöttünk, mert a feleségem családja a környékről származik. Nagyon tetszik ez a strand, mivel mifelénk, Bajorországban nem igazán vannak termálvízzel töltött medencék. Nagyrészt csak a szabványos csapvizet melegítik fel kissé, és abban lehet pancsolni a strandokon. A nagy termálvizes központ Baden-Badenben van, de sem jobb, mint az itteni” – nyilatkozta lapunknak Alexander Weidmann, aki ha családlátogatásra jön, szívesen strandol Nagykárolyban.
A megyebeli lakosok is előszeretettel jönnek a határ menti kisváros üdülőjébe. “Nagyon tiszta a víz, kedvesek az emberek, jó a kiszolgálás. Egyszóval minden rendben van, szeretek idejönni a szabadidőmben. Különösen most jó itt, hiszen a megyeközpontban már évek óta felújítás alatt a strand, de még most sem tudni, mikor lesz használható” – fűzte hozzá Bogdan Berboş, szatmárnémeti lakos.
A népszerű kisvárosi üdülő folyamatosan alakul és bővül, hiszen igazodnia kell a környékén élők igényeihez. Remélhetőleg fedett uszodája is lesz a városnak, amelyre már évek óta vágynak a nagykárolyiak.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.