Hirdetés

Nem hivatalos értesülések szerint Csíksomlyóra is ellátogat ebben az évben Ferenc pápa

A pápát még Klaus Johannis államfő hívta meg Romániába 2017-ben •  Fotó: Presidency.ro

A pápát még Klaus Johannis államfő hívta meg Romániába 2017-ben

Fotó: Presidency.ro

Román sajtóhírek szerint eldőlt, hogy május végén és június elején tesz látogatást Romániában Ferenc pápa, aki állítólag felkeresi Csíksomlyót is.

Krónika

2019. január 10., 17:452019. január 10., 17:45

2019. február 09., 13:092019. február 09., 13:09

Májusban érkezik romániai látogatásra Ferenc pápa – közölte csütörtökön saját forrásokra hivatkozva a bukaresti Q Magazine. A kiadvány honlapján közzétett cikk szerint a katolikus egyházfő május 31-én érkezik Bukarestbe, és három napig tartózkodik majd az országban.

A Q Magazine az államelnöki hivatalnak otthont adó Cotroceni-palotától származó értesüléseire hivatkozva azt állítja, hogy látogatása során a szentatya Jászvásárra (Iaşi), Balázsfalvára és Csíksomlyóra is ellátogat majd. A kiadvány szerint az információkat megerősítették az „elnöki hivataltól származó források”. Teret szentel az esetleges pápalátogatás témájának a Digi24 hírtelevízió is, amely ugyancsak arról értesült, hogy május 31-én, pénteken érkezik az országba a katolikus egyházfő. A csatorna ugyanakkor arról nem szolgált információval, szerepel-e az úti célok között Erdély, ahol az ország katolikusságának zöme él.

Hirdetés

A Q Magazine úgy tudja, hogy Ferenc pápa Daniel ortodox pátriárkával közösen imádkozik a bukaresti Nemzet Megváltása katedrálisában, majd a szentatya a fővárosi Szent József-székesegyházban misét celebrál.

Galéria

Lapunk csütörtökön felvette a kapcsolatot a csíksomlyói Ferences Rendházzal, amelynek képviselőitől azt a választ kaptuk, hogy hivatalos tájékoztatásig nem kívánnak nyilatkozni a romániai pápalátogatás témájában.

korábban írtuk

A Romániába készülő Ferenc pápa szerint a karácsony üzenetét csak akkor érthetjük meg, ha Isten és embertársaink elébe megyünk
A Romániába készülő Ferenc pápa szerint a karácsony üzenetét csak akkor érthetjük meg, ha Isten és embertársaink elébe megyünk

Jézus új életszemléletet mutatott fel a világban, amely birtoklás helyett a másokkal való megosztást helyezte középpontba – mondta Ferenc pápa szenteste a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén.

Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök a Krónikának még novemberben arról beszélt: nem zárható ki, hogy 2019-ben esedékes romániai látogatása során Ferenc pápa Erdélyt is felkeresi. Böcskei László a romániai püspököknek a Vatikánban tett ad limina apostolorum látogatását követően lapunknak elmondta: a szentatya nyitott arra, hogy jövőre közelről, „itthon” is megismerje erdélyi híveit. A pápát még Klaus Johannis államfő hívta meg Romániába 2017-ben. Legutóbb 1999-ben látogatott Romániába katolikus egyházfő II. János Pál személyében.

korábban írtuk

Bukaresten kívül más romániai városokba is ellátogathat jövőre Ferenc pápa
Bukaresten kívül más romániai városokba is ellátogathat jövőre Ferenc pápa

A görögkatolikus egyháztól származó információk szerint Ferenc pápa várhatóan nem májusban, hanem valamelyik nyári hónapban látogat jövőre Romániába, és Bukaresten kívül vidéki nagyvárosokat is felkeres.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
Hirdetés