Hirdetés

Néma tüntetés Váradon

Válaszokat várnak azok a nagyváradi családok, amelyek nemrég vesztették el szerettüket gyanús körülmények között a város valamelyik kórházában. Az elhunytak családtagjai tegnap néma tüntetéssel követelték az ügyek kivizsgálását, a bűnösök felelősségre vonását.

Nagy Orsolya

2010. október 13., 09:032010. október 13., 09:03

Válaszokat várnak azok a nagyváradi családok, amelyek nemrég vesztették el valamely közeli rokonukat a város valamelyik kórházában. A májusban elhunyt Patricia épp tegnap lett volna hatéves, így míg a főtéren az önkormányzat katonai felvonulással ünnepelte Várad 1944-es szovjet és román megszállásának a román közgyűlési többség által a város napjává nyilvánított évfordulóját, a kislány szülei csendes tüntetésre hívták mindazokat, akik hozzájuk hasonló helyzetbe kerültek.

„Meg kell kondítani a vészharangot, mert még mindig nincs előrelépés, nekünk viszont jogunk van tudni, ki a hibás a kislányunk haláláért” – mondta el a tüntetésen Delia Scorţe, Patricia édesanyja. Felidézte: a gyermek vasárnap délután lett rosszul, miután házi tojásból készült krémest evett. Családja több tagját szállították kórházba ételmérgezés gyanújával, de ők meggyógyultak, Patricia viszont hétfő hajnalra meghalt. A Bihar Megyei Közegészségügyi Hatóság tegnap közleményt adott ki, amelyben elmagyarázzák: saját vizsgálatuk alapján a gyerek ellátásában semmilyen hiba nem történt. Az anyuka azonban másként gondolja: nem hiszi el, hogy egy 41 fokos lázban szenvedő gyerek megfelelő ellátásához elégséges egy fél Algocalmin tabletta.

Delia Scorţe azt is állítja, hogy kislányán semmilyen analízist nem végeztek, amikor beutalták a kórházba. A lázas gyereket csak akkor szállították át a járványkórházból a városiba, amikor már késő volt, és az intenzív osztályon sem tudtak rajta segíteni. A tüntetésen részt vett a februárban meghalt Takács Norbert családja és barátai is. A 17 éves fiút egy gépkocsi ütötte el. Több töréssel szállították kórházba, majd meg is műtötték a sípcsontját. Az operáció rendben zajlott, estére azonban a fiú egyre rosszabbul érezte magát, nehezen lélegzett. Éjjel leállt a szív- és tüdőműködése, újraélesztették, de az újabb szívstopot nem élte túl. Szülei az orvosi kamara kolozsvári fiókjánál kértek kivizsgálást, ám nem tudnak róla, hogy történt volna előrelépés.

Ott volt annak a hölgynek a férje is, aki négy éve halt meg császármetszést követően – a férfi szerint a műtétet elavult műszerekkel, szívmonitor nélkül végezték. Azóta sem vontak felelősségre senkit, jelenleg pereskedik. Idei történet, hogy egy nő olyan injekciót kapott egy váradi kórházban, amire allergiás volt – belehalt. A néma menet a közegészségügyi hatóság székhelye elől indult, majd a sétálóutcán keresztül az igazságügyi palota elé ért, ahol csendben várakozott délután öt óráig, amíg el nem indultak a családok a temetőbe szeretteikhez.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés