Először reagált a szerkesztőségünkbe tegnap eljuttatott közös nyilatkozatában Kovács Sándor római katolikus főesperes és Tőkés Elek, a Báthory gimnázium igazgatója arra a felháborodásra, amelyet a kolozsvári Római Katolikus Teológiai Gimnáziumnak és a Pázmány Péter magániskolának a kolozs-dobokai egyházmegye kezdeményezésére a Báthory István Gimnáziumba való beolvasztása váltott ki. Kovács Sándor főesperes és Tőkés Elek igazgató nyilatkozata szerint erre azért volt szükség, mert a római katolikus gimnáziumba alig 73 tanuló járt, ami kevesebb a jogi személyiség megőrzéséhez szükséges 200-nál, illetve a különleges esetekre előírt 130-nál. Ezt erősítette meg tegnap Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes is. Kovács Sándor és Tőkés Elek szerint az összevonást indokolta még, hogy a Báthory-gimnáziumnak otthont adó, 1948-ban államosított, de visszakért ingatlan bizonytalan tulajdonjogi helyzete miatt „semmiféle komolyabb támogatást nem kap az iskola főjavítások és fejlesztések elvégzéséhez”. Hozzátették: megállapodásuk szerint a Báthory-gimnáziumban a világi osztályok mellett római katolikus teológiai osztályok is lesznek, utóbbiak tanárait pedig az egyház jóváhagyásával nevezik ki. Ugyanakkor az egyház javaslatára egy, a római katolikus nevelésért felelős aligazgatót neveznek ki a Báthory-gimnáziumban, amely vezetőtanácsának a mindenkori kolozsvári főesperes tagja lesz, a gimnázium pedig minden diák és tanár felekezeti hovatartozását tiszteletben tartja. A Krónika arra volt kíváncsi: minderről egyeztettek-e a döntés meghozatala előtt az érintettekkel. Tőkés Elek igazgató azt mondta: a katolikus kánon szerint ez előzetes megkérdezésre nem volt szükség. Minden diák saját felekezetéhez tartozó tanárral fogja tanulni a vallást – mondta továbbá az igazgató, hozzátéve: az egyházi iskolából „átvett” tanárok és diákok elfoglalták helyeiket, az oktatás elindult. Érdeklődésünkre ezt Schuller Hajnal, a megszüntetett katolikus gimnázium igazgatója is megerősítette. A szülők tovább tiltakoznak. Bazsó-Dombi Attila görög katolikus lelkész, szülő a Krónikának elmondta: hétfő este öttagú válságstábot alakítottak, amelynek feladata tovább küzdeni a katolikus gimnáziumért. Nyilatkozatban tiltakozott az egyházi iskola megszüntetése ellen az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet is. Az unitárius ifjakat tömörítő testület szerint a katolikus felekezeti iskola „megszűnése a római katolikus testvéreinket rövidíti meg, ugyanakkor az erdélyi magyar felekezeti oktatás egészére is fájdalmas csapást jelent”.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.