A szoros arányban hozott döntés viszont még az óvás kérvényezőit is meglepte: a BEC tagjai 10-8-as arányban döntöttek a kérés elutasításáról. Mint kiderült, a bizottságban a pártok delegátusai közül mindössze a megóvott választási fordulóból hasznot húzó PD-L képviselője szavazott az óvás elutasítása mellett. Ezzel szemben jogosnak tartotta az RMDSZ óvását, többek között a Nagy-Románia Párt (PRM) képviselője is.
Mint ismeretes, az addig aránylag civilizált kampány az utolsó két napban teljesen eldurvult. Akárcsak nyolc évvel ezelőtt, Dorin Florea demokrata-liberális jelölt stábja kampánycsendet sértett, stábja hangosbemondókkal felszerelt gépkocsikkal járta a várost, az urnák elé híva a város románságát. Az egyik autót filmező Katyi Antaltól Sorin Ţerbea üzletember elkobozta a kamerát, és a hatósági személyek láttára elrohant vele. Időközben a rendőrség egy bokorban megtalálta a kamerát, filmtekercs nélkül. Livia Popa, a Maros megyei rendőrség sajtószóvivője azonban nem kívánt elárulni részleteket az üzletember ellen folyó vizsgálatról.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.