
Fotó: Ilusztráció
2010. október 18., 10:032010. október 18., 10:03
Csak rendkívül mostoha körülmények között lennének határokon átnyúló hatásai az esetlegesen átszakadó Máramaros megyei zagytározókból kiömlő zagynak. Erre a következtetésre jutott az a megyei bizottság, amely a múlt héten három napon át vizsgálta a megye valamennyi tározóját. A bizottságot Sandu Pocol máramarosi prefektus nevezte ki a magyarországi vörösiszap katasztrófa következtében, mely az itteni tározók kapcsán is megkongatta a vészharangot.
Az illetékesek a borsabányai, kapnikbányai, felsőbányai, erzsébetbányai valamint nagybányai zagytározókat vették alaposan szemügyre. Az viszont tény, hogy a 17 máramarosi tározó közül csupán egy kapnikbányai zagytározót sikerült eddig biztonságossá és környezetbaráttá tenni. További hat tározón folyamatban vannak a biztosítási munkálatok – tájékoztatta a Krónikát Dan Buca, a Máramaros Megyei Prefektúra szóvivője.
A tervek szerint év végére be kellene fejezni, ám az esős időjárás valószínű, hogy késleltetni fogja az átadást, tette hozzá. További nyolc tározó esetében zajlanak a finanszírozáshoz szükséges eljárások, ezeket egyelőre konzerválják. A 17 tározó közül csak egyesek átszakadása okozhat határokon túlmutató káros hatásokat, de itt is csak a kiömlő meddő okozhat károkat, ugyanis az érc feldolgozása, átmosása során felhasznált vegyi anyagokat már 2006 óta megsemmisítik – hangsúlyozta Călin Crişan, a Máramaros Megyei Környezetvédelmi Őrség igazgatója. Egy esetleges átszakadás következtében többek között a Zazar, Visó, Tisza és a Szamos folyók vize is károsodna, egyes településeken pedig akár 20–60 személyt is ki kellene telepíteni.
A bizottság pár pontban összefoglalta a legfőbb okokat, amik a zagytározók átszakadásához vezethetnek. Az egyik legfőbb ok maga az a tény, hogy a tározók nincsenek biztonságosan és szakszerűen lezárva. Továbbá a legtöbb tározónál nem figyelik a fizikai-kémiai paramétereket. A fakitermelések maradványai a zagytározók vízgyűjtő medencéiben eltömíthetik a lefolyóvezetékeket. A bizottság ugyanakkor azt is kimutatta, hogy az esővizek gyűjtésére és elvezetésére szolgáló rendszer már elavult, ugyanakkor az is gondot jelent, hogy a tározók nincsenek állandó felügyelet alatt, nincsenek karbantartva. A legtöbb tározóhoz csupán időszakosan mennek ki ellenőrizni – nyilatkozták az illetékesek. Egy esetleges gátszakadást pontosan ezen hiányosságok rendbehozatala, a tározók szakszerű lezárása és ökologizálása előzhetné meg – összegzik a szakemberek.
A Környezetvédelmi Őrség vezetője elmondta, a tározókon végzett biztonsági munkálatok a terveknek megfelelően, jó ütemben haladnak. „2000. január 30-án nagyrészt az időjárás is hozzájárult az akkori ciánkatasztrófához. Akkor 12 óra alatt a hőmérséklet mínusz 13 fokról hirtelen plusz 3 fokra emelkedett. Emiatt elolvadt a 20 centiméteres jég, ráadásul 24 óra alatt négyzetméterenként 180 milliméter eső is esett. Az időjárási tényezők együttes hatása következtében történt a sajnálatos gátszakadás. Reméljük, hogy a természet kitart majd mellettünk mindaddig, amíg sikerül rendben lezárni minden zagytározót, hogy ehhez hasonló balesetek többé ne forduljanak elő” – jelentette ki az őrségigazgató. Böndi Gyöngyike, Máramaros megye alprefektusa felelősséggel bíró felügyelő személyek kinevezését javasolta, akiknek a munkája a zagytározók figyelése lesz. Nekik minden egyes rendellenesség esetén értesíteniük kell majd az illetéseket.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.