2010. augusztus 10., 09:052010. augusztus 10., 09:05
Lapunk újságírójának a riport leadásáig nem sikerült megszólaltatnia a tanácselnököt a megyei önkormányzatnak és a prefektúrának otthont adó régi városháza felújítása kapcsán felmerülő kérdésekre.
Meg szerettük volna tudni, hogy ha már a főbejáratnál dolgoznak, miért nem szerelik le a műemlékvédelmi engedély nélkül elhelyezett, a város magyarságát megalázó márványtáblákat, illetve választ vártunk volna arra a kérdésre, hogy az előcsarnokban, ahol teljes gőzzel folyik a falak tisztítása, miért nem kerülnek vissza a címerek. Ugyanakkor érdekelt volna, hogy amikor a lépcsőház felújításához jutnak, visszahelyezik-e a fordulatok falairól eltávolított magyar nyelvű márványtáblákat, mint ahogy kíváncsiak lettünk volna az 1921-ben eltávolított és ma mindössze a múzeumban megtekinthető, magyar történelmi személyiségeket ábrázoló ólomberakásos festett üvegablakok sorsára is.
Levelében Lokodi leszögezi, hogy 2004-ben történt megválasztása óta az önkormányzat és annak vezetősége mindent megtett annak érdekében, hogy a város két emblematikus műemlék épületét, a Kultúrpalotát és a régi Városházát feljavítsa. Az ablakfestmények helyreállítása kapcsán megjegyzi, hogy a Művelődési Minisztérium műemlékvédő bizottsága már 2007-ben megtagadta az engedélyeztetést.
Akkor a szakemberek azt javasolták, hogy a vitrailokat állítsák ki a megyei múzeumban, ami egyébként meg is történt. „Ha ismét a vitrailokhoz szeretnénk nyúlni, újabb dokumentáció, újabb engedélyek nélkül nem tehetjük meg” – írja levelében az önkormányzati vezető. Lokodi ugyanakkor reméli, hogy a sajtó és a közvélemény segítségével sikerül változtatni egyes politikusok gondolkodásmódján, hogy végre megértsék: egy műemlék saját eredeti valójában egységes érték, nem megcsonkítva.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.