
Fotó: news.ro
Nem tettek terhelő vallomást Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere ellen a vád tanúi a pénteki tárgyaláson. Bár előzetesen arra lehetett számítani, hogy a Kolozs megyei táblabíróságon lejátsszák a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vádemelés alapjául szolgáló hangfelvételét, erre nem került sor.
2017. október 20., 15:232017. október 20., 15:23
2017. október 23., 13:522017. október 23., 13:52
Horváth Annát befolyással való üzérkedés és pénzmosás vádjával állította bíróság elé a DNA tavaly decemberben, arra hivatkozva, hogy hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi önkormányzati választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig állítólag megsürgette számára a városházán az építkezési engedély kiadásához szükséges jóváhagyást.
Az ügyben tartott pénteki, második tárgyalásra már eljutni is kalandos volt, eredetileg ugyanis egy első emeleti teremben tartották volna meg, de végül egy földszinti tárgyalóteremben került rá sor. Elsőként Ligia Subțirică-t, Kolozsvár nyugalmazott főépítészét hallgatták ki, aki egy éve még a városháza urbanisztikai részlegét vezette.
A volt főépítész elmondta: beosztásánál fogva egyedül a polgármester volt a felettese és nem emlékszik arra, hogy Horváth Anna bármikor bármi különlegeset kért volna tőle. Hozzáfűzte: nemhogy a volt alpolgármester, senki más sem próbált nyomást gyakorolni rá, már csak hajlott kora iránti tiszteletből sem.
A második tanúként szólított Mirela Marincea, a városháza közúti közlekedési-biztonsági részlegének vezetője is arról számolt be, hogy tőle sem kért soha semmit Horváth Anna. A szakmai kapcsolatuk mindössze arra korlátozódott, hogy a volt alpolgármester továbbította felé a hozzá beérkezett lakossági panaszokat. Ezeket kivizsgálták, és ha szükségesnek látták, megoldást kerestek a gondokra, de az ügyek kimeneteléről a volt alpolgármester soha nem érdeklődött.
Mindketten közölték: törvényes keretek közt, szerződésben rögzítve öt-ötezer lejt adtak kampánycélokra, mert alkalmas jelöltnek találták az RMDSZ politikusát. Egyébként egyikük sem RMDSZ-tag.
A tárgyalás végén az ügyész a hatósági felügyelet meghosszabbítását, míg a volt alpolgármester jogi képviselője, Anca Neag ügyvéd annak felfüggesztését kérte a felügyelet megalapozatlansága, illetve annak okafogyottsága miatt. Erről várhatóan november 14-én születik döntés, ugyanis a bírónő erre a dátumra tűzte ki a következő tárgyalást.
de az is lehet, hogy csak januárban lesz erre mód, ugyanis előbb a tanúk kihallgatását fogja befejezni a bíróság.
Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere ellen tavaly októberben indult bűnvádi eljárás, azóta hatósági felügyelet alatt áll, az ügyészség eltiltotta hivatala gyakorlásától. Miután a kényszerintézkedést másodszor is meghosszabbították, az RMDSZ politikusa márciusban lemondott az alpolgármesteri tisztségről, helyére Oláh Emese önkormányzati képviselő került.
Horváth Anna közösségi oldalán korábban közölte: nem feljelentés, hanem a tavaly februárban kezdődött „teljes körű nemzetbiztonsági megfigyelése” alapján, a „lehallgatások értelmezéseinek ürügyén” indult ellene ügyészségi eljárás.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!