Hirdetés

Nem nyilatkoznak úzvölgyi szemeteszsákos akciójukról a „névtelen” aktivisták

•  Fotó: Úzvölgyi civil akciócsoport

Fotó: Úzvölgyi civil akciócsoport

Nem válaszoltak, vagy csak feltételekkel nyilatkoztak volna akciójuk körülményeiről lapunknak az úzvölgyi civil akciócsoport tagjai, akik a múlt héten szemeteszsákokkal letakarták a katonai temetőben felállított betonkereszteket.

Rostás Szabolcs

2019. május 20., 12:532019. május 20., 12:53

2019. május 20., 12:562019. május 20., 12:56

A Krónika levélben kereste meg az úzvölgyi katonatemetőben országos visszhangot kiváltó akciót végrehajtó civileket. Mint arról beszámoltunk, az önmagukat névtelen aktivistáknak nevező személyek fekete fóliával letakarták csütörtökön a félszáz betonkeresztet és az ortodox emlékművet az első világháborús sírkertben, ahol két táblát is elhelyeztek a következő – román és magyar – szöveggel: „Tartósítva a jelenlegi helyzet megoldásáig!”

Lapunk értesülései szerint a szemeteszsákos akciót végrehajtó, közleményükben is névtelenségbe burkolózó három személy egyike az Orbán Viktor kormányfőt a tusnádfürdői szabadegyetemen 2017-ben kifütyülő Ladó Andrea, a másik pedig a csíkszeredai Jancsó László Loránd. Utóbbi a közösségi oldalán feltüntetett adat szerint egy jobbára ismeretlen szervezet, a Romániai Székelyek Szövetsége Hargita megyei elnöke. A Krónika az úzvölgyi civil akciócsoport, továbbá Jancsó László Loránd drótpostacímén felvette a kapcsolatot velük, több kérdést feltéve a román keresztek letakarásával, az ügy hátterével és fejleményeivel kapcsolatban.

Hirdetés

Választ csupán az akciócsoport címéről kaptunk, ebben a továbbra is névtelenségnél maradó egyik aktivista a részletes nyilatkozattétel feltételeként szabta meg, hogy a válaszokat teljes egészében lehozzuk.

Miután közöltük, hogy ezt nem tudjuk megígérni, a továbbiakban csupán a kérdéseinket és a Krónikát bíráló megjegyzéseket kaptunk. A zsákos akció végrehajtóinak kilétéről egyébként nem csak szemtanúk számoltak be. Ketten felismerhetőek azon a videófelvételen, amelyet román futballultrák tettek közzé Facebook-csoportjukban, és amelyet több román portál, valamint a B1 hírtelevízió is átvett honlapján. A közel háromperces felvételen az úzvölgyi civil akciócsoport tagjai éppen az ortodox emlékművet csomagolják be fekete fóliával. A videófelvétel forrása ismeretlen.

Egyébként Jancsó László Loránd közösségi oldalán posztolt bejegyzésében leírja, hogy az úzvölgyi akcióval nem provokálni akartak, hanem jelezni, hogy „nem minden székely alvó álmodozó”. „Nem csak akartuk, meg is mutattuk, hogy vagyunk elég elszántak, ez itt a különbség az rmdszes fejesek totojázásával szemben!!! (...) Én megtettem, amit a lelkiismeretem diktált és függetlenül, hogy a keresztek továbbra is fedetlenek már mostanra, számomra ki lettek vonva a forgalomból és nem csak jelképesen!” – olvasható a bejegyzésben.

Mint ismert, a fekete nylonzsákok nem sokáig maradtak a kereszteken, a temetőőrzést és virrasztást meghirdető úzvölgyi kezdeményező bizottság tagjai ugyanis provokatívnak tekintették az akciót, és az aktivisták távozása után eltávolították a fóliákat. Ennyi azonban elég volt a Bákó megyei rendőrségnek, amely a sajtóban megjelent fényképek alapján hivatalból helyszíni vizsgálatot indított a keresztek becsomagolása ügyében. A dormánfalvi önkormányzat által felállított betonkeresztek fekete zsákokkal történt letakarását az RMDSZ Székelyföldi Önkormányzati Tanácsa provokációnak nevezte és elhatárolódott mind a személyektől, mind az akciótól.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
Hirdetés
Hirdetés