
Fotó: Szentes Zágon
2010. február 10., 09:042010. február 10., 09:04
Bemutatták tegnap az első kolozsvári multikulturális útikalauzt, amely négy nyelven, románul, magyarul, angolul és németül az együttélés sajátos helyszíneként mutatja be a jellegzetesen sokarcú, közép-európai, történelmi és kulturális hagyományokat egyaránt őrző települést.
Az Etnikumközi Kapcsolatok Forrásközpontja (EDRC) kiadásában megjelentetett, térképpel ellátott ingyenes kiadványt az önkormányzat által működtetett turisztikai információs központ terjeszti. Az EDRC kezdeményezését a kormány főtitkárságához tartozó Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala karolta fel és támogatta, összesen tízezer euróba került.
A Szabók bástyájában megszervezett nyilvános bemutatón Ádám Gábor projektfelelős elmondta: a kezdeményezés követendő példaként szolgálhat bármely multikulturális település számára. „A kézikönyv hét útvonal mentén nyújt eligazítást a kincses városba látogató turistáknak a településre jellemző etnikai sokszínűség felfedezésében – tájékoztatott a projektfelelős. – Kolozsvár 2007–2013-as időszakra szóló fejlesztési stratégiájának egyik alfejezete a multikulturalizmusról szól.
Ezt, illetve a benne rejlő lehetőségeket kevesen ismerik a magyarok közül. Ehhez a stratégiához hozzátartozik az is, hogy Kolozsvárnak fejlesztenie kell a kulturális, ökumenikus, vallási turizmust, mert olyan lehetőségei vannak ezen a téren, amelyeket kár lenne kihasználatlanul hagyni.”
Ádám Gábor ugyanakkor közölte, akár húsz oldallal is bővülhet a kiadvány, amennyiben megtalálják rá a megfelelő finanszírozási formát. „A kiadvány bővítését közpénzekből vagy privát beruházásból valósíthatjuk meg, de így már pénzért árusítanánk” – vázolta elképzeléseit Ádám Gábor.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.