
Fotó: Haáz Vince
A négy erdélyi magyar történelmi egyház támogatja a magyarországi egyházak december 9-én közzétett közös nyilatkozatát a házasság, a család és az emberi méltóság védelmében – közölte a Erdélyi Magyar Történelmi Egyházak Vezetőinek Állandó Értekezlete szerdán az MTI-vel.
2021. december 22., 14:082021. december 22., 14:08
A közlemény szerint Ferenc pápa budapesti látogatása során is hangsúlyozta, hogy a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg. „A zsidó hagyományban is a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja” – írták.
A nyilatkozatot támogató katolikus és protestáns egyházak, valamint zsidó közösségek képviselői „a Karácsonyra készülve, illetve a Hanuka gyertyáinak fényében, egyben az utóbbi időkben egyre erősödő társadalmi vitákra reagálva ezúton is megerősítjük a házasságra, a családra és az emberi méltóságra vonatkozó zsidó és keresztény értékrend fontosságát” – olvasható a kommünikében. Az erdélyi felekezetek részéről
A magyarországi katolikus, protestáns és ortodox egyházak, valamint zsidó hitközségek képviselői december 9-én közös nyilatkozatban hangsúlyozzák a házasságra és a családra vonatkozó zsidó és keresztény értékrend fontosságát.
Korábbi kommünikéjükben Mózes első könyvéből idéztek: „Megteremtette Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!”.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!