
Fotó: A szerző felvétele
2009. április 03., 09:342009. április 03., 09:34
Ilie Bolojan polgármester költségcsökkentéssel, de ezzel együtt a tempó és a minőség lehetőség szerinti növelésével próbálja legyőzni a gazdasági válságot. A három hatalmas park, amelyet most kezdenek kialakítani, meglepően kevés pénzből készül majd el, a polgármester finanszírozási rendszere nyomán a kivitelező cégek „a közösség érdekében végzett munkát” fejtenek ki, egyáltalán vagy csak nagyon kevés pénzt kapnak munkájukért.
Az egykori Olaszi temetőben – amelynek egy részét már néhány éve parkosították –, jelenleg is számos cég dolgozik ingyen. A szétterítendő föld jó részét az illetékesek olyan helyekről hozatták, ahol épp vezetékeket fektetnek, s a kiásott föld feleslegessé vált, sőt még a zöldségek mosása nyomán keletkezett humuszt is idehozták a cukorgyárból.
A területen áll a Rimanóczy család kriptája, a polgármester ígérete szerint ezt is kívül-belül felújítják majd, és egy emléktáblát is elhelyeznek benne, amelyen a Várad legszebb épületeit tervező építész, Rimanóczy Kálmán összes munkáját megnevezik.
A Kálvária-domb feljáróján a váradi büntetés-végrehajtó intézet húsz elítéltje dolgozik órabérért. Az önkormányzat megígérte a tulajdonos görög katolikus egyháznak, hogy a húsvéti kálváriajárásig teljesen megtisztítják a domboldalt. Jól haladnak: két nap alatt a dombtető és a lejtő alsó negyede megszabadult a dzsungelszerű gaztól és a szétdobált szeméttől.
A volt szőlősi temető ügye nehézkesebb, mert egy részéről még nem szállították el a tetemeket. Bolojan elmondta, a római katolikus egyházközség templomában hamarosan kihirdetik: jelentkezzenek azok a hívek, akiknek hozzátartozói a sírkertben nyugszanak. Ezek földi maradványait a városi temetőbe szállítják, ahol ingyenes sírhelyet biztosítanak számukra. A területrendezés leghamarabb május közepén kezdődhet el.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.