Hirdetés

Nagyvárad: szépül a püspöki palota kertje

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Elkezdődött a nagyváradi Római Katolikus Székesegyház és a püspöki palota kertjének közparkká alakítása. Mint arról már beszámoltunk, a kert adminisztrációját tavaly nyáron a helyi önkormányzat vette át az egyháztól, azzal a feltétellel, hogy lehetőségei szerint helyrehozza az utóbbi időben elhanyagolt parkot, és tizenöt éven át karban is tartja.

Nagy Orsolya

2010. június 08., 09:252010. június 08., 09:25

A katolikus székesegyház és a mellette álló hatalmas barokk stílusú palota Nagyvárad leglátogatottabb helyei közé tartozik. A püspöki székhelyen 1971-ben nyitották meg a Körösvidéki Múzeumot, amely évtizedekig itt működött, míg hosszas pereskedés után a római katolikus püspökség vissza nem kapta az épületet a hozzá tartozó parkkal együtt, 2004-ben.

A püspökség azonban ekkor még nem tartotta kiemelten fontosnak, hogy a közönség számára is csalogató hellyé varázsolja az egyre elhanyagoltabb kertet. Néhány év alatt el is gazosodott, a sétányok megkoptak, és a valaha rendezett park tavaly ilyenkorra már cseppet sem vonzó arcát mutatta. Ilie Bolojan polgármester javaslatára aztán 2010 júniusában a püspökség átengedte a kertet a városvezetőségnek. Az önkormányzat azt ígérte, rendbe hozza az élősövényeket, megnyírja a fákat, illetve új padokat és kukákat szerel fel. Leontin Pătcaş, az önkormányzat műszaki osztályának felelős munkatársa lapunknak tegnap elmondta: az elmúlt hét végén hozzáfogtak a munkához.

A műszaki osztály a leromlott állapotú kavicsos sétányok aszfaltozását vállalta magára, ezzel az ígéret szerint egy-két héten belül el is készülnek. Az utak mellett vízelvezetőket alakítanak ki. A székesegyház és a barokk palota között a restitúció óta kerítés húzódik, ezt is kipótolja a város, hogy a templom melletti területre a váradiaknak ne legyen szabad bejárása, és csak a püspökség használhassa azt különböző egyházi rendezvényekre. Pătcaş becslése szerint a munka nem kerülhet többe 30 000 új lejnél, amelyet saját költségvetésből áll a városvezetőség. Az aszfaltozás befejezése után következik a padok cseréje és a szemetesládák felszerelése.

A növényzetet a RER Ökológiai Szolgáltatónak kell majd rendben tartania. Mint megtudtuk, bár a bokrok egy része jócskán elburjánzott, a több mint 43 000 négyzetméteres területet nem kell újrafüvesíteni, elég a meglévő gyepet rendszeresen nyírni. A parkban tönkrement amfiteátrum is található, ahol a rendszerváltás után gyakran szervezett koncerteket a város vagy a múzeum vezetősége, ennek sorsáról még nincsenek információink.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Zsákba zárt kutyát dobtak a folyóba Szeben megyében: százával indulnak állatvédelmi büntetőeljárások Romániában

Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.

Zsákba zárt kutyát dobtak a folyóba Szeben megyében: százával indulnak állatvédelmi büntetőeljárások Romániában
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél

A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél
2026. október 18., vasárnap

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés

Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés
2026. október 18., vasárnap

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás

Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
Hirdetés