Hirdetés

Nagyszalontai városünnep a hagyomány és kultúra jegyében

Szüreti bállal és a Kézművesség határok nélkül című kiállítás megnyitásával kezdődött el a hét végén Nagyszalontán a Hajdúhét elnevezésű rendezvénysorozat. Az immár hetedik alkalommal megtartott, a helyi RMDSZ által szervezett kulturális és hagyományőrző fesztivál színes programmal várja az érdeklődőket.

Krónika

2009. október 05., 09:262009. október 05., 09:26

Ma délben megkoszorúzzák Bocskai István köztéri szobrát, majd a városvezetés idegenforgalmi céllal üdvözlőtáblát avat a település közúti bejáratainál, amely az átutazók tudtára adja, hogy Nagyszalonta Arany János szülővárosa. Este 18 órától Cs. Varga László Hajdúböszörmény képekben című kiállítását nyitják meg.

Kedden 17 órától istentiszteletet tartanak a vértanúk emlékére, majd a Kossuth-szobornál emlékeznek, 19 órától pedig a Magyar Házban bemutatják Az a forró március című fotópályázat munkáit. Szerdán a városháza folyosóján megnyitják a Nagyszalonta képekben című állandó kiállítást, délután a városi stadionban a Fusson 7 kört a 7 éves hajdúhétért című sporteseményre kerül sor, 18 órától pedig Deák Sándor Adatok Nagyszalonta múltjából című könyvét mutatják be.

Csütörtökön a gyerekeké lesz a főszerep, Nagyapó mesefája címmel meséket vetítenek számukra a Magyar Házban, majd az egészségnap keretében ingyenes vizsgálatokra kerül sor. Pénteken Bihari népviselet címmel Tóth István kiállítását nyitják meg, este pedig nóta- és operettestet tartanak a Zilahy Lajos Művelődési Házban. Szombaton kolbász- és pálinkafesztivál, népművészeti kirakodóvásár várja a kikapcsolódni vágyókat, majd a mulatós zenét játszó MC Hawer és a Tekknő fellépésével zárul a rendezvénysorozat.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében

Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt

Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
Hirdetés
Hirdetés