2009. február 17., 08:592009. február 17., 08:59
Mint mondta, a városvezetés már kérvényezte az előzetesen meghatározott június 30-i határidő meghosszabbítását, mert félő, hogy a sorozatos fellebbezések miatt túllépik a határidőt. Kovács Jenő, a partiumi kisváros polgármestere ugyanakkor tegnap bejelentette: az önkormányzat 105 alkalmazottjától kíván megszabadulni a közeljövőben. A városvezető szerint indokolatlanul sok a jelenlegi 333 alkalmazott, így hamarosan 228-ra csökkentik a hivatal dolgozóinak létszámát.
A nagykárolyi önkormányzat elveszítheti a csatornarendszer kiépítésére nyert 900 ezer eurós pályázati támogatást, ha az intézmény nem teljesíti a pályázati csomagban megszabott határidőt. „A licitre jelentkező hat cég közül már kiválasztottuk a számunkra legmegfelelőbbet, de az egyik elégedetlen versenyző határidőn belül megóvta a tanács döntését” – nyilatkozta lapunknak Bekő Tamás városmenedzser.
– Nemrég kértük az előzetesen meghatározott június 30-i határidő meghosszabbítását, mert félő, hogy a sorozatos fellebbezések miatt kifutunk az időből.” Az elöljáró szerint a városvezetés pénteken kapta kézhez az Óvások Elbírálásával Megbízott Országos Tanács azon döntését, miszerint jól választottak a közbeszerzési eljárás elbírálásakor. A hétfőn hozott bukaresti határozat szerint meg is köthetnék a munkálatokról szóló döntést, de az elégedetlen félnek még 10 nap áll rendelkezésére, hogy a nagyváradi táblabíróságon megtámadja a fővárosi rendelkezést. Ha a nagyváradi bírák nekik adnak igazat, a városi önkormányzatnak új tendert kell kiírnia. Bekő szerint ez komoly időkiesést jelent, hiszen a teljes közbeszerzési procedúrát újra kell kezdeni.
„Félő, hogy az időhúzás miatt nem tudjuk kivitelezni a tervünket, hiszen a határidő lejárta előtt pár hónappal már nem biztos, hogy érdemes elkezdeni a 10,4 kilométer hosszúságú csatorna kiépítését. Mi a 11. napon mindenképpen aláírjuk a közbeszerzési szerződést, és időközben majd kiderül, hogy az illető cég megkezdheti-e a munkálatokat vagy sem” – vélekedik a városmenedzser.
Amennyiben minden az eredeti tervek szerint halad, idén be is fejeznék ezt a csatornázási beruházást, amely 23 nagykárolyi utca eső- és szennyvízgondját oldaná meg. Az érintett utcák lakói évek óta küzdenek a komolyabb esőzésekkor felgyülemlő sártengerrel.
Kovács Jenő, a partiumi kisváros polgármestere ugyanakkor tegnap bejelentette: az önkormányzat 105 alkalmazottjától kíván megszabadulni a közeljövőben. A városvezető szerint indokolatlanul sok a jelenlegi 333 alkalmazott, így hamarosan 228-ra csökkentik a hivatal dolgozóinak létszámát.
„Első lépésben 50 személyt vagyunk kénytelenek elbocsátani, de őket újabbak követik majd” – közölte a városvezető. Ezzel az intézkedéssel a víz- és csatornázási felügyelet teljesen megszűnik, és az előzetes tervek ellenére az ott dolgozó 20 munkást nem helyezik át a helyi közszolgálati felügyelethez. Ettől az intézménytől is leépítenek a jelenlegi 100 dolgozóból 50-et. A piacok alkalmazottai közül is elbocsátanak majd néhányat. Kovács a gazdasági válsággal magyarázza a tömeges leépítéseket, amit részletesen alátámaszt majd a februári tanácsülés elé terjesztendő határozattervezetében.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.