
Fotó: Bíró Blanka
Mint ismeretes, a rendezvények ügyében az elmúlt hónapok során nem alakult ki konszenzus a romániai magyar politikai és társadalmi szervezetek között, így a hargitai megyeszékhelyen az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, miközben a székely anyavárosban a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt tart külön-külön nagygyűlést.
Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum égisze alatt Csíkszeredában tartandó székelyföldi önkormányzati nagygyűlésre közel ezer részvevőt – önkormányzati és parlamenti képviselőt, polgármestert – várnak a szervezők. Az RMDSZ és az EMNT eddig nem hozta nyilvánosságra a rendezvényen terítékre kerülő, a Székelyföld fejlesztési stratégiáját vázoló memorandum és kiáltvány szövegét. A tervek szerint a nagygyűlésen felszólal Markó Béla, az RMDSZ és Tőkés László, az EMNT elnöke, Kelemen Hunor, a szövetség ügyvezető elnöke, államelnökjelölt, valamint Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester és Hargita, Kovászna és Maros megye képviselő-testületének RMDSZ-es elnökei.
Mint ismeretes, Szász Jenő két nappal ezelőtt négyperces felszólalási lehetőséget kért az MPP számára a csíki eseményen. Kelemen Hunor csütörtökön lapunknak elmondta: nem kapta meg, így nem ismeri a nyílt levél szövegét. „A hét elején véglegesített programban Szász nem szerepel” – szögezte le az ügyvezető elnök. Már korábban közvitára bocsátotta szombati székelyudvarhelyi nagygyűlésén terítékre kerülő dokumentumait a Székely Nemzeti Tanács. A közigazgatási reformmal kapcsolatos állásfoglalásában a szervezet leszögezi: a Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie.
Az SZNT határozatot kíván elfogadni a régió autonómiastatútumának támogatásáról, a közigazgatási határok megváltoztatását célzó népszavazások kiírásáról, a Székelyföld zászlajának, címerének és himnuszának elfogadásáról, valamint az autonómiatörekvéseknek az Európa Tanácsban és az Európai Unió intézményeiben történő képviseletéről. Tőkés Lászlónak a Krónika csütörtöki számában megjelent nyilatkozatára reagálva különben Izsák Balázs SZNT-elnök leszögezte: ő sohasem nevezte ellenrendezvénynek a csíkszeredait. „Már korábban is megfogalmaztam, hogy ugyanazon rendezvény két napjának kell tekinteni a nagygyűléseket, és az ezeken elfogadandó dokumentumoknak tartalmukban ki kellene egészíteniük egymást” – nyilatkozta a Krónikának Izsák, hozzátéve: részt vesz a csíkszeredai rendezvényen is, akárcsak az MPP képviselői.
Ezzel egy időben csütörtökön mutatta be a Székelyföld első térképét a sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó. Tulit Attila, a kiadó résztulajdonosa, a Sepsiszéki Székely Tanács állandó bizottságának tagja elmondta, a „jövendőbeli autonóm Székelyföld” első térképe a Magyar Élettér Alapítvány megbízásából készült, és az alapítvány kartográfusa, Szalóky Attila rajzolta. Az SZNT autonómiastatútuma alapján szerepelnek rajta az ott jegyzékbe vett székely székek és minden székely település, az autonómiára vonatkozó népszavazások is pontosan ezen a területen zajlottak. A térkép 1: 300 000 léptékű, a Székelyföld nevét rovásírással is feltüntették, ugyanakkor a rajta szereplő adatok szerint a régió területe 9980 négyzetkilométer, lakossága 809 ezer fő, ebből 613 ezer fő, vagyis 76 százalék magyar. Jelenlegi területe nyolc székre tagozódik: Bardóc-Miklósvárszék, Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Marosszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Udvarhelyszék.
Tulit Attila szerint a térképnek a tájékozódás elősegítése mellett identitástudat-erősítő szerepe is van. „Minden székely embernek ismernie kell, és akárcsak a székely zászlónak, ennek is minden intézményben és házban ott a helye” – állapította meg Tulit. Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke hangsúlyozta, az autonómia erős regionális identitásból fakad, amivel a Székelyföldön élő magyarok és románok egyformán rendelkezhetnek. „Az autonómia megvalósításának első és legfontosabb feltétele, hogy a közösség megjelenítse, akarja és tudjon tenni érte, így a Székelyföld térképe egy folyamat látlelete, az SZNT autonómiastatútumának melléklete” – vázolta Ferencz.
A térképet szimbolikus áron, öt lejért lehet megvásárolni, az ebből összegyűlt összeget az SZNT autonómiatörekvéseire fordítják; megjelenésének időpontja különben nem véletlen egybeesés, ugyanis az SZNT nagygyűléséhez kötődik. Különben a székelyudvarhelyi rendezvényre meghívták Markó Bélát, Bunta Leventét, Udvarhely RMDSZ-es polgármesterét, a következő ülések megszervezésével megbízott testület elnökévé pedig Ráduly Róbertet, Csíkszereda RMDSZ-es polgármesterét kérték fel.
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.