2010. december 06., 08:262010. december 06., 08:26
Mint kifejtette, a ma is uralkodó szemlélet nagyban különbözik a jobboldali történészek meglátásaitól: példaként egyebek közt azt említette, hogy míg az egykori Osztrák–Magyar Monarchiát széles körben „a népek börtöneként, a kisebbségeket elnyomó birodalomként” aposztrofálják, a jobboldali érzelműek, köztük Raffay Ernő szerint ez a nézet a legkevésbé sem valóságos.
Az elterjedt nézetet új könyvében saját levéltári kutatásai alapján próbálja megcáfolni, miközben kifejti, hogyan teremtették meg a románok Nagy-Romániát már 1866-tól kezdve diplomáciai és katonai módszerekkel. Mint a szerző elmagyarázta, számos bizonyítékot talált rá, hogy Románia, amely a 19. század közepén egy kis területű, kifli alakú ország volt a három nagyhatalom, a Monarchia, Oroszország és az akkor már gyengülő Törökország között, s már 1866-tól különböző módszerekkel kisebb területeket vett el szinte minden szomszédjától, Szerbiát kivéve.
Raffay Ernő azt mondja, a Dobrudzsát megkapó Romániának sokkal kegyetlenebb volt a török kisebbséggel szembeni beolvasztó politikája, mint a kisebbségek egyenlőségéről szóló törvénnyel is rendelkező Osztrák–Magyar Monarchiának. Raffay Romániának az I. világháborúban tanúsított kifogásolható viselkedését is elemzi. A könyvet a helyszínen 20 lejért lehetett megvásárolni, hamarosan pedig a nagyváradi Illyés Gyula Református Könyvesboltban, illetve a Libris Anticában is kapható lesz.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.