
Nagy István és Tánczos Barna a tusványosi panellbeszélgetésen
Fotó: MTI/Veres Nándor
Magyarország „élelmiszer-szuverenitása” mellett érvelt az agrárminiszter a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pódiumbeszélgetésén csütörtökön, a Tusványoson.
2022. július 21., 17:332022. július 21., 17:33
Az Európai Unió piaci szabályozása a békeidő logikájára épül, de a háborús helyzetben Magyarországnak joga kell, hogy legyen az élelmiszer-szuverenitáshoz – mondta Nagy István. Változtatni kell azokon az uniós szabályokon, amelyek szerint Magyarország hibát követ el, amikor védeni próbálja a mezőgazdasági termékeit és élelmiszer-biztonságát a nyugati, gazdagabb államok nagyobb fizetőképességétől – közölte.
Kifejtette: a válság kitörésekor határozott fellépésre volt szükség, mert amikor az ukrán gabona „beszorult” a háború következtében, akkor volt olyan nap, amikor 24 óra alatt 55 ezer tonna gabonát vásároltak fel a nagykereskedők, ha az így folytatódott volna, ma már Magyarországon nem lenne gabona.
Nagy István szerint a magyar agrár-árpolitika prioritásai a versenyképesség növelése, a rendszerváltás óta megörökölt feldolgozóipari lemaradás behozása köré szerveződnek, oly módon, hogy a rendszer fenntartható maradjon, ne élje fel a következő generációk erőforrásait.
Fotó: MTI/Veres Nándor
Az agrárminisztérium az ágazat korszerűsítésével készül a várható – a tusványosi rendezvény címében szereplő – „hét szűk esztendőre”, egyedülálló módon nyolcvan százalékra emelve az uniós vidékfejlesztési támogatásokhoz a nemzeti társfinanszírozás mértékét.
– tette hozzá. Elmondta: Európa termőterületének 46 százalékán aszály van, ami megnehezíti az ukrán gabonakivitel elakadása miatt kieső gabonamennyiség pótlását. Ezért is szükség van a technológiai fejlesztésre, hogy Magyarország kevesebb vízből jobban tudjon gazdálkodni.
„Akkor érezhetjük magunkat biztonságban, ha az önellátásunk, az élelmezési önrendelkezésünk biztosítva van. A megemelt forrásmennyiség a nemzeti agrárpolitikánk sarokköve, hiszen ezzel tudjuk biztosítani a nehéz körülmények között is azt a biztonságot a magyar emberek számára, hogy a mindennapi betevő ma is, holnap is, holnapután is biztonságban meglesz” – zárta előadását az agrárminiszer.
Tánczos Barna, a román kormány környezetvédelmi minisztere azt mondta:
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa példaként a klímaváltozást említette, amelynek megállításához még az uniós szintű erőfeszítések is elégtelenek, minden kontinensnek legalább olyan ambíciói kellene, hogy legyenek a karbonsemlegesség terén, mint Európának. Úgy vélte, a háborútól függetlenül az energiaszektorban nincs alternatívája a megújuló energiának.
Másfelől Tánczos Barna szerint az EU közös céljainak és elképzeléseinek megvalósításához sok területen szabad kezet kell biztosítani a tagállamoknak, mindenütt meg kell találni a speciális megoldásokat.
A román kormány környezetvédelmi minisztere is egyetértett Nagy István azon megállapításával, hogy az EU mostani szabályait békeidőre fektették le, de háborús időkben ezeket szinte lehetetlen megtartani.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!