
Fotó: MÚRE
Több szakmai szolidaritásra lenne szükség Szűcs László, a Romániai Magyar Újságírók Egyesületének elnöke szerint, aki a Transindex munkatársainak felmondása kapcsán nem tartja szerencsésnek kisajátítani olyan fogalmakat, mint a sajtószabadság.
2022. február 21., 14:182022. február 21., 14:18
2022. február 21., 15:292022. február 21., 15:29
A szakmai szervezet vezetője hétfőn a MÚRE honlapján Állásfoglalás helyett című írásában reagált arra, hogy múlt kedden felmondott az 1999-ben alapított portál teljes szerkesztősége, mivel úgy érezték, a munkájuk teljességgel ellehetetlenült. A transindexesek közölték, a portál közel fél éve a fennmaradásáért küzd „egy politikailag meghatározott környezetben”, és nem hajlandóak semmilyen politikai erő elvárásai szerint végezni az újságírói munkát.
Majd miután aznap este ismertté vált, hogy az újságírók távozása valójában egy új kezdetet jelent, egy előkészített váltást, Transtelex néven történő folytatást, újabb kollégák immár azért kezdeményeztek volna a MÚRE részéről állásfoglalást, hogy az egyesület határolódjon el „az erdélyi magyar sajtót lekicsinylő, pártsajtóvá minősítő közeleménytől”, utasítsa vissza a szervezet és a tagság nevében ezt a minősítést.
Annál is inkább, mivel a transindexesek „elbocsátó szép üzenete” is csupán utal a lap körüli történésekre, és az sem segítette a tisztábban látást, hogy a hét folyamán elhárították az erdélyi kollégák interjúkéréseit. Szűcs László szerint a távozás okaként megjelölt „tovább már nem tudjuk a legjobb szakmai tudásunk szerint ellátni azt a feladatot, ami a mindenkori szabad sajtó feladata lenne” érv olyan, ami valóban érthető, indokolt a felmondás. Hozzátette ugyanakkor, hogy sokakban ellenérzést keltett, hogy ezt a helyzetet, ezt a megállapítást kiterjeszti a transindexes újságírók közleménye a teljes erdélyi magyar médiára, roppant leegyszerűsítően: aki nem „csomagol”, az „szócső”.

Nem tudott a Transindex szerkesztőségének felmondási szándékáról Hajdú Áron, a portál többségi tulajdonosa, aki a Krónikának elmondta: egyelőre nincs terve az internetes lap működtetésének biztosítására.
A MÚRE elnöke úgy véli, ítélkezések helyett éppenséggel vitát kellene folytatni, beszélgetni róla, milyen mértékben szűkültek be az erdélyi magyar nyilvánosság terei. „Mi az ára a támogatásoknak, milyen politikai, gazdasági stb. elvárásoknak kell eleget tennie az erdmagyar médiamunkásnak? Milyen szerepet töltenek be, milyen mértékben tesznek eleget kötelezettségeiknek, szerepüknek ebben a médiatérben a közszolgálati rádió és televízió adásai? Nem vagyunk vakok, látjuk, halljuk, érzékeljük azokat a jelenségeket, amelyekre a közlemény utal” – közölte a nagyváradi újságíró, aki megérti a transindexes csapat döntését, szerinte viszont kár volt a felgyülemlett feszültséget méltánytalanul a szaktársakon levezetniük.
Az egyik az, hogy több szakmai szolidaritásra lenne szükség, ami mindenkire érvényes, továbbá a média teremtett értékeinek a védelmére, hiszen a Transindex eltűnése az online térből szerinre jelentős kulturális veszteséget jelentene, akárcsak bármely hazai médiatermék elhallgat(tat)ása. „Mintha könyveket égetnénk. Az is tanulság, hogy nem szerencsés kisajátítani olyan fogalmakat, mint sajtószabadság, szakmai elhivatottság stb” – állapítja meg Szűcs László, leszögezve: nem csomagolhat mindenki, nem kell mindenkinek csomagolnia. Hozzátette, ha távol is állunk attól, hogy a romániai magyar média működési feltételeit ideálisnak nevezzük, nagyon sok, a szakmája, a lapja, az adása, az oldala, az olvasói, nézői, hallgatói, a kollégái iránt elkötelezett munkatárs alkotja ma is ezt a sajtót, ezt a közösséget. „Ők is megérdemlik a tiszteletet, ahogy azok is, akik új útra lépve próbálnak hivatásuknak eleget tenni. Nem vagyunk egymás ellenségei” – olvasható a MÚRE honlapján közzétett helyzetelemzésben.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a Transindex egykori tulajdonosa szerint a portál körül történteknek semmi köze nincs a sajtószabadsághoz. Közben kiderült: már korábban eldőlt, hogy a felmondott újságírók a magyarországi Telex.hu-val indítanak új portált.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!