2010. március 09., 09:292010. március 09., 09:29
Mint mondta, a Romániában egyedülálló létesítmény 1,6 millió euróba kerülne, a modern orvosi eszközökkel felszerelt 50 ágyas központhoz egy 48 hektáros park is tartozna. A központ, melynek megvalósíthatósági tanulmánya most készült el, uniós vagy magánpénzbol épülhet meg.
Az igazgató arról is beszámolt, hogy a klinika felmérést készít arról, milyen káros hatással van az alkalmazottakra és a város lakosságára az Azomureş vegyipari üzem ammóniakibocsátása. Elsősorban a légzőszervi betegségek gyakoriságát vizsgálják az itt dolgozók, illetve az üzem közelében található városnegyed lakói körében. A két évig tartó felmérést a vásárhelyi orvosi egyetem és a vállalat megrendelésére készítik.
Hozzátette, az eredményeket összehasonlítják a szovátai és parajdi bútorgyárban dolgozók látleleteivel, mivel ott tiszta a levegő. Az igazgató szerint be kell bizonyítani, hogy van-e légszennyezés a városban, és szigorúbb előírások betartására kell kényszeríteni az üzem vezetőségét. Angela Podină, az Azomureş gazdasági igazgatója szerint az alkalmazottak körében az ammóniaszennyezés okozta megbetegedések csupán az utolsó helyen állnak. A légzőszervi megbetegedésekben szenvedők 90 százaléka dohányos, így nem bizonyítható egyértelműen a baj oka.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.