2009. április 16., 08:512009. április 16., 08:51
A kormánymegbízott közölte, a két közalkalmazott ebben az évben egyetlen tanácshatározatot sem továbbított a prefektúrára, így nem tudták ellenőrizni azok törvényességét, és emiatt a határozatokat érvénytelennek nyilvánították.
Mint kiderült, a két háromszéki községből az év első három hónapjában egyetlen ilyen jellegű dokumentum sem érkezett be a prefektúrára. Ennek ellenére a két önkormányzat már jóváhagyta az idei költségvetést és elkezdték költeni a pénzt.
A két jegyző feladata lett volna a határozatok továbbítása. Munkaköri mulasztás miatt megrovásban részesíthetik őket, de akár a munkahelyüket is elveszíthetik. A prefektus több községi jegyző felelősségre vonását tervezi, azokét, akik nem válaszoltak a lakossági levelekre, vagy akik pozitívan véleményezték az autonómiareferendumról szóló határozatokat.
A prefektus szerint azok a jegyzők vádolhatók mulasztással, akik úgy hagyták jóvá az autonómia-népszavazás megszervezéséről szóló határozatot, hogy tudtak azokról a jogerős bírósági döntésekről, amelyek kimondják ezek alkotmányellenességét.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.