2010. február 09., 09:112010. február 09., 09:11
A hozzáadott értékadóból visszaosztott pénzek felhasználását is támogatta a testület – ebből fedeznék a megyei és községi utak fenntartását is. „A községek esetében tudtuk tartani az elmúlt évben meghatározott összeget, míg a városok tekintetében 2009-hez képest 99 százalékos a visszaosztás – tájékoztatott Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke.
Az év során gondoskodunk arról, hogy a hiányzó összegeket különböző kormányzati forrásokból pótoljuk. Ha a közpénzek elosztásában azt az elvet alkalmaznánk, amit más megyékben is, Nagyborosnyó teljesen pénz nélkül maradt volna. Elértük, hogy a megye legnehezebb helyzetű településének 150 ezer lejt juttassunk.” A megyei tanács megszavazta az előterjesztett határozatot, a Magyar Polgári Párt frakciója azonban tartózkodott a szavazástól.
Tulit Attila frakcióvezető rámutatott: a helyi pénzügyi autonómia korlátozását jelenti az, hogy a megyei önkormányzatok a költségvetési pénzeknek csupán 20 százalékáról dönthetnek. Az MPP tanácsosai a jogszabály elleni tiltakozásukat tartózkodással fejezték ki. Tamás Sándor közölte: egyetért a polgári párt álláspontjával.
„Képviselőink kezdeményezték a költségvetési törvény módosítását, amely a megyei önkormányzatoknak nagyobb teret biztosított volna a közpénzek megfelelő elosztásában, sajnálatos módon a parlament többsége ezt nem támogatta” – mondta Tamás Sándor. Kovászna megye idén 35,5 millió lejt kapott a központi költségvetésből, valamivel kevesebbet, mint tavaly.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.