
Fotó: Facebook/Festum Varadinum
Kéthetesre bővül a nagyváradi Festum Varadinum rendezvénysorozat, amelyet idén május 7–21. között tartanak – jelentették be a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón, Nagyváradon.
2023. április 13., 17:392023. április 13., 17:39
A Varadinum Kulturális Alapítvány és a Bihar megyei RMDSZ által szervezett rendezvénysorozatnak mintegy 200 programja lesz – mondta el a sajtótájékoztatón Meleg Vilmos, az alapítvány kuratóriumi elnöke.
Pósa Tibor fesztiváligazgató tájékoztatása szerint a főbb rendezvényeket a három hétvégén tartják, de hétköznap is lesznek programok a partner kulturális és oktatási intézmények, civil szervezetek, egyházak szervezésében.
Május 12-14-én a Sebes Körös partjára, a Borpart rendezvényeire várják az érdeklődőket, május 19-21-én pedig a váradi várba a hagyományos Majálisra. Itt a Csík Zenekar és Hobo, valamint a Tankcsapda is fellép.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke elmondta: a Festum Varadinum része a Holnapután színházi fesztivál és a magyar filmek fesztiválja, de gazdasági konferenciát és Kárpát-medencei történelmi konferenciát is tartanak. A testvérváros Debrecenből is számos programot várnak.
Rámutatott: a rendezvénysorozat a hagyományőrzés mellett a megújulásra is képes, idén a fesztivál részeként a bihari földvárban megszervezik a Partiumi Vágtát. Új helyszín az Ady Endre Gimnázium előtti felújított tér is, az egykori Majomsziget a kommunizmusban a nagyváradi fiatalok kedvenc találkozóhelye volt.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
szóljon hozzá!