Hirdetés

Minőségi fejlesztésekre törekszik a nagyváradi PKE-t újabb öt évig vezető Pálfi József rektor

•  Fotó: Partiumi Keresztény Egyetem

Fotó: Partiumi Keresztény Egyetem

Újabb öt évig Pálfi József eddigi rektor vezeti a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemet (PKE), miután a keddi rektorválasztáson bizalmat szavaztak neki kollégái. A régi-új rektor úgy nyilatkozott: az oktatás, a tudomány és az infrastruktúra terén is minőségi fejlesztéseket eszközölne.

Krónika

2024. március 06., 15:022024. március 06., 15:02

A nagyváradi felsőoktatási intézmény élén harmadik mandátumát kezdő Pálfi József egyedüli jelöltként indult a rektorválasztáson. A voksoláson az intézmény 77 választásra jogosult tagja közül 52 volt jelen, 50-en támogatták jelöltségét, két voks érvénytelen volt. Pálfi József örvendetesnek nevezte, hogy a diákság képviselői teljes számban részt vettek a voksoláson.

„Az elmúlt néhány esztendőben, miután az egyetem teljesen jó irányt vett – sikerült stabilizálnia magát mindenféle szempontból –, egy elég jó csapat vezeti az egyetemet. És az elkövetkező időkre is úgy döntöttek a kollégák, hogy együtt folytatjuk a munkát, természetesen mindig kisebb-nagyobb korrekciókkal” – fogalmazott Pálfi József. Hangsúlyozta:

Hirdetés

a régi-új csapatnak számos elképzelése, terve van az egyes szakokra vonatkozóan, de az oktatás, a tudomány és az infrastruktúra terén is szeretnének minőségi fejlesztéseket eszközölni.

Ezeket a későbbiekben részletezik, miután az egyetem szenátusa és a román oktatási tárca is jóváhagyta a rektorválasztás eredményét, ami két héten belül várható. A folyamat mielőbbi lezárása azért fontos, mert idén az intézményt ismét akkreditálják.

•  Fotó: Partiumi Keresztény Egyetem Galéria

Fotó: Partiumi Keresztény Egyetem

Pálfi József az MTI kérdésére elmondta: a PKE számára az egyik legfőbb kihívást továbbra is az jelenti, hogy Magyarország közelsége miatt a partiumi és bánsági régióból sok fiatal az anyaországi egyetemeken tanul tovább, sőt nagyon sokan már nyolcadik osztály után a magyarországi középiskolákat választják. Rámutatott,

az egyetem nincs könnyű helyzetben, próbál egyfajta kapocs lenni Erdély és az anyaország között.

„De amíg 850 hallgatója van, addig van rá igény, és álljuk is a sarat ebben a sajátos régióban” – fogalmazott a rektor kulturális ütközőzónának nevezve a térséget. Aláhúzta: a PKE leginkább az erdélyi egyetemekkel igyekszik erősíteni a kapcsolatot, ezért is hoztak létre pár éve konzorciumot a Sapientia Erdélyi Tudományegyetemmel (EMTE) és a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézettel.

korábban írtuk

Jövőt megalapozó campus Várad szívében – Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora a talpra állásról, fejlesztésekről
Jövőt megalapozó campus Várad szívében – Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora a talpra állásról, fejlesztésekről

Mint Pilátus a krédóba, úgy került bele Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora négy évvel ezelőtt egy anyagi és személyzeti gondokkal egyaránt küzdő felsőoktatási intézmény vezetői székébe. Azóta a szakok és az infrastruktúra terén is előrelépések történtek.

„A hazai régiót szeretnénk minél inkább erősíteni, összevonni a kötelékeket, hogy minél többen, minél erősebbek, stabilabbak legyünk” – fejtette ki. Hozzátette: a számukra fontos területeken az anyaországi egyetemekkel, karokkal, tanszékekkel is együttműködnek, de „ódzkodnak” a kihelyezett képzésektől.

Az anyaországi kapcsolatok közül kiemelte az Óbudai Egyetemmel való együttműködést, közös képzésként a gazdasági informatika szak indítását,

amely ősztől szerepelne a PKE oktatási kínálatában, és nagy az érdeklődés iránta. Ezt a későbbiekben, ha majd akkreditációt nyer, nemzetköziesíteni is lehetne – mondta Pálfi, aki szerint előrelépés lenne a nagyváradi egyetemnek, ha bekerülne a „nemzetközi keretbe”. Hozzátette: a PKE köszönettel tartozik az Óbudai Egyetemnek, amiért önzetlenül biztosítja oktatóit, a szakmai tudást, tapasztalatot az új szak létrehozásához, megerősítéséhez.

korábban írtuk

Stratégiai jelentőségű képzés indítását jelentette be a Partiumi Keresztény Egyetem az Óbudai Egyetemmel együttműködésben
Stratégiai jelentőségű képzés indítását jelentette be a Partiumi Keresztény Egyetem az Óbudai Egyetemmel együttműködésben

Gazdasági informatika szak indul a következő tanévtől a Partiumi Keresztény Egyetemen a budapesti Óbudai Egyetemmel együttműködésben.

A magyar állami támogatással fenntartott Partiumi Keresztény Egyetem a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa által 1990-ben létrehozott Sulyok István Református Főiskola utódja. A felsőoktatási intézményben jelenleg csaknem 850 diák tanul, alapképzésen 12 szakon, mesterképzésen 7 szakon zajlik oktatás.

Pálfi József nyolc éve vezeti az intézményt, újabb mandátuma öt évre szól.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Élményt vásárolnak, identitást keresnek: többféle fogyasztási nyomás alatt a digitális kor fiataljai

Nem tárgyakat, hanem élményeket és identitást vásárolnak a fiatalok, döntéseiket pedig egyre inkább a lájkok, a trendek és a kortársak elvárásai befolyásolják. Szabó Júlia ifjúságszociológust, a BBTE oktatóját kérdeztük.

Élményt vásárolnak, identitást keresnek: többféle fogyasztási nyomás alatt a digitális kor fiataljai
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ

A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ
2026. november 04., szerda

Hét céggel trükközött, milliós adótartozást tüntetett el egy Bihar megyei vállalkozó

Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.

Hét céggel trükközött, milliós adótartozást tüntetett el egy Bihar megyei vállalkozó
2026. november 04., szerda

„Támogassátok a magyar nemzetet!” Börtönbe kerültek az 1956-os forradalommal szolidáris román egyetemisták

„Kövessétek a magyar diákok példáját!” – ezt írta röplapjára 1956 novemberében a tizennyolc éves bukaresti joghallgató, Eugenia Florescu, aki a magyar forradalommal szolidáris diáktüntetést próbált szervezni. A Securitate még aznap éjjel letartóztatta.

„Támogassátok a magyar nemzetet!” Börtönbe kerültek az 1956-os forradalommal szolidáris román egyetemisták
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Csoma Botond megújítaná az RMDSZ-t, a hozzászólók önkritikát és vezetőváltást sürgetnek

Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.

Csoma Botond megújítaná az RMDSZ-t, a hozzászólók önkritikát és vezetőváltást sürgetnek
2026. november 04., szerda

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét

A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét
2026. november 03., kedd

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat

Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat
Hirdetés
Hirdetés