2010. február 26., 09:072010. február 26., 09:07
Mint ismeretes, a helyi képviselő-testület azt követően tűzte napirendre a szerkezeti felépítés módosítására vonatkozó tervezetet, hogy tettlegességig fajuló konfliktus robbant ki Bíró Emese és a polgármester közt. Mezei szerint a főkönyvelő ütött először, és a vita azért robbant ki, mert a polgármester egy másik alkalmazottat próbált védelmébe venni.
A tanácsi határozattal megerősített szerkezeti módosítást láttamozta az Országos Köztisztviselői Ügynökség is. „Nem lep meg az intézkedés, hiszen tavaly március óta mesterkedik az eltávolításomon a polgármester” – jelentette ki a Krónika kérdésére Bíró Emese főkönyvelő. Mint mondta, a polgármesterrel akkor romlott meg a viszonya, amikor megtagadta azoknak a számláknak a kifizetését, amelyet a polgármester tanácsadóinak akart kiutaltatni, véleménye szerint indokolatlanul, illetve amikor nem volt hajlandó több pénzt kiutalni a polgármesternek többek közt benzinköltségre.
„Azóta a megkülönböztetés, megfélemlítés és agresszió számtalan formáját alkalmazta velem szemben, hogy felmondásra kényszerítsen, illetve hogy kihozzon a sodromból” – magyarázta Bíró Emese, aki jelenleg éppen betegszabadságát tölti. A főkönyvelő arra is kitért, hogy a polgármester tévéadásban jelentette ki, hogy a távhőrendszer felújítását Pál Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő, Nagy Attila, a GO Rt. helyi közüzemek műszaki vezetője és Bíró Emese akadályozza.
„Amikor kértem, hogy támassza alá érvekkel az állítását, az íróasztalomat kipakolta a folyosóra” – részletezte Bíró Emese, akinek még nem volt ideje átgondolni a történteket, de mindenképpen élni fog a törvény adta jogaival és lehetőségeivel.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.