A középítkezési tárca, a prefektúra, a katasztrófaelhárító hatóság és a tordaszentmihályi polgármesteri hivatal szakemberei megállapodtak abban, hogy a veszélyeztetett hatvanegy házban élők számára új otthonokat építenek. Ugyanakkor a középítkezési tárca költségén megvalósíthatósági tanulmány készül az erózió megállításának vagy legalább fékezésének lehetőségeiről. Elhangzott: indokolt a Mészkő melletti gipszbányában a robbantásos fejtés megszüntetése. „Az új otthonokat a lakók az ANL-szabályok szerint bérelnék, majd öt év múlva megvásárolhatnák” – tolmácsolta Horváth Anna az Országos Lakásügynökség (ANL) álláspontját. Zeng János tordaszentmihályi polgármester szerint a község tulajdonából egy útépítő cégnek 1992-ben, az akkori szállításügyi tárca által átutalt 2,36 hektáros mészkői földterület minderre kiválóan alkalmas lenne. „A kormánynak kell határoznia, hogy a terület visszakerüljön az önkormányzathoz” – fogalmazott Zeng. Călin Platon prefektus is támogatja az ötletet, és megígérte, hogy megteszik a visszaszolgáltatáshoz szükséges lépéseket.
A terepszemle során Cristian Paul Stamatiade, a középítkezési tárca műszaki vezérigazgatója úgy vélte, a talajcsuszamlást a falu mellett működő gipszbányából szivárgó víz gyorsítja, a szivattyúzást tehát folyamatossá kell tenni. „Szemmel látható, hogy a megcsúszott hegy mészkői oldalán látható vízszivárgások a hegy túloldalán működő bányában elterülő vízgyűjtők szintjén helyezkednek el, ami egyértelműen mélyszintű átszivárgásra utal” – fogalmazott a szakértő. A helyszínen Horváth Anna pedig hozzátette: kétség nem fér hozzá, hogy a helyi hatóságok és a sajtó mészkői jelzései teljes mértékben megalapozottak.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.