
Fotó: Képernyőmentés/Transtelex.ro
„Rendkívül nehéz döntés volt számomra, de szeretném bejelenteni, hogy távozom a Transtelextől, már nem vagyok a lap főszerkesztő-helyettese” – közölte kedden Facebook-oldalán Gyöngyi Annamária.
2023. május 09., 14:172023. május 09., 14:17
2023. május 09., 16:472023. május 09., 16:47
Az erdélyi hírportál vezető szerkesztője – aki előtt a lap impresszumában közölt vezetőségben jelenleg csupán Pusztay András ügyvezető igazgató, a Telex magyarországi testvérlap gazdasági és értékesítési igazgatója szerepel – bejegyzésében emlékeztetett, az előd, a Transindex egyik alapítója volt. „Azóta is kitartóan hittem benne, hogy erre a lapra, erre a sajtóműhelyre nagyon nagy szükség van Erdélyben.
Nem könnyű ettől az elmúlt 25 évtől most elbúcsúzni, köszönöm mindenkinek, aki valamilyen formában részese volt ennek a történetnek és támogatott minket ezen az úton” – olvasható a rövid búcsúzásban.
Vig Emese veszi át a Transtelex irányítását – közölte kedden délután honlapján a portál. Vig magyar–angol szakot végzett a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán, 1997-től a Román Televízió Kolozsvári Területi Stúdiójának volt az alkalmazottja, ahol riporterként, szerkesztőként és műsorvezetőként is tevékenykedett. 2017 januárjától kezdődően két évig a területi stúdió kisebbségi szerkesztőségét irányította főszerkesztőként, majd 2019-től a Transindex felelős szerkesztői feladatait látta el a lap megszűnéséig. Ezt követően vezető szerkesztőként csatlakozott a Transtelex csapatához.
A tájékoztatás szerint Gyöngyi Annamária főszerkesztő-helyettes április elején, a támogatásgyűjtő kampány kezdete előtt adta be a felmondását. „Köszönjük Gyöngyi Annamáriának, amit elmúlt egy évben a Transtelexért tett. Sajnáljuk, hogy nem érezte magában az erőt, hogy a mostani nehéz helyzeten és kampányon átsegítse a szerkesztőséget. Sok sikert kívánunk neki a továbbiakban” – mondta Pusztay András igazgató.
A távozás a lap nehéz időszakában történik, hiszen a Transtelex egyéves szülinapján, idén április 25-én a Pusztay András ügyvezető által aláírt cikkben jelezték: olvasóik rendszeres anyagi támogatása nélkül veszélyben a szerkesztőség jövője. Konkrét célokat is megfogalmaztak:
Az említett határidő lejárta után, május 8-án újabb buzdító cikk jelent meg a portálon, „Megyünk tovább: egy héttel hosszabbítjuk meg támogatásgyűjtési kampányunkat” címmel, ezúttal Transtelex aláírással. Ebben úgy fogalmaznak, hogy „már-már sikerül elérnünk a középső mérföldkövet, azaz félúton járunk” (a 400 ezer lejes mérföldkőre céloztak). Jelezték: messze vannak még attól, hogy hátradőljenek, mert nem minden adott a zavartalan működéshez, „viszont határozottan optimistábban nézünk a jövő elé, mert tudjuk, hogy igenis, van igény a korrekt újságírásra Erdélyben is”.
Utóbbi megállapítással egyébként ismét erdélyi magyar újságíró kollégáiknak, a többi sajtóorgánumnak szúrnak oda – mint ismeretes, a Transtelex tavalyi megalakulása óta a „korrekt újságírás”, a sajtószabadság kizárólagos letéteményesének tartja magát Erdélyben, ami szakmai körökben elfogadhatatlan, és ellenségeskedést szül.

Több szakmai szolidaritásra lenne szükség Szűcs László, a Romániai Magyar Újságírók Egyesületének elnöke szerint, aki a Transindex munkatársainak felmondása kapcsán nem tartja szerencsésnek kisajátítani olyan fogalmakat, mint sajtószabadság.
– közölte továbbá hétfőn a szerkesztőség. Amelynek főszerkesztő-helyettese viszont nem kíván részese lenni a folytatásnak: egy nappal a további állandó anyagi támogatásra ösztönző cikk megjelenése után saját Facebook-oldalán közölte, hogy távozik a laptól.
Mint ismeretes, a tavalyi Transindex–Transtelex „átváltozás” után az internetes lapot Kertész Melinda vezette főszerkesztőként, aki azonban tavaly novemberben személyes okokra hivatkozva lemondott. A korábban szintén adománygyűjtési kampányt indító Transindex szerkesztősége tavaly februárban testületileg felmondott, majd kiderült, hogy közben már előkészítették egy új lap beindítását a magyarországi Telex.hu segítségével, mellyel korábban is együttműködtek.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a Transindex egykori tulajdonosa szerint a portál körül történteknek semmi köze nincs a sajtószabadsághoz. Közben kiderült: már korábban eldőlt, hogy a felmondott újságírók a magyarországi Telex.hu-val indítanak új portált.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
1 hozzászólás