Hirdetés

Mentőöv a csődközelbe jutott Kökösnek

Utolsó pillanatban kapott kormánytámogatást a csődközelbe sodródott háromszéki Kökös község önkormányzata. A település a kormány tartalékalapjából egymillió lejt kapott banki hitele törlesztésére.

Bíró Blanka

2010. december 07., 08:382010. december 07., 08:38

„Olyan volt ez a segítség, mint a fuldoklónak utolsó percben dobott mentőöv” – nyilatkozta a Krónikának Sánta Gyula, a nagyközség polgármestere. Amint arról már beszámoltunk, a kökösi önkormányzat pénzügyi problémái egy nyertes Sapard-projekt kapcsán kezdődtek. A 4,2 millió lej összértékű pályázat révén leaszfaltoztak több községi utcát, újraásták az út menti árkokat is.

Bár a költségeket az önkormányzat jóváhagyta, a munkálatok kifizetéséhez szükséges, 700 ezer lejes önrészt azonban már nem tudták kifizetni, ezért az önkormányzat banki kölcsönt vett fel, amit azóta is törleszt. Az országban 54 község nyert hasonló projekttel, Kökös kérvényét utolsóként hagyták jóvá, a kormánypénz azonban akkor már elfogyott. Így az önkormányzat nem kapott támogatást az önrész kifizetésére és banki kölcsönt vett fel, a részletek törlesztése pedig Sánta Gyula polgármester szerint teljesen megbénította a község költségvetését.

Sánta Gyula elmondta, olcsóbb és könnyebb lett volna, ha ezt a segítséget időben megkapják, és nem kényszerültek volna arra, hogy bankkölcsönért folyamodjanak. A jövő évi költségvetésből a bankrészlet miatt felhalmozódott adósságukat kell törleszteniük. A megyében több község van nehéz helyzetben. Kovászna megye tanácsa nem tud segíteni, mert a kormány lefaragott az önkormányzati költségvetésből.

Megtudtuk, a megyétől 16,6 millió lejt vettek vissza, amit arányosan a községek költségvetéséből kellett lefaragni. György Ervin, Kovászna megye prefektusa tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, a korábbi években a nehéz helyzetben levő önkormányzatok az év végén a prefektúrát kérték, hogy készítsen elő kormányhatározat-tervezetet, amely alapján kormánytámogatást kérhetnek. „Idén senki nem kért segítséget, valószínű úgy gondolták, a kormánynak nincs pénze” – vonta le a következtetést a prefektus.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hirdetés
Hirdetés