2010. október 21., 09:512010. október 21., 09:51
Mint beszámoltunk, a Kovászna megyei önkormányzat belső kivizsgálást rendelt el az egészségügyi intézménynél, miután a decentralizációs folyamat során a kórház az alárendeltségébe került. A két hónapos belső audit végén készült jelentés nem járt azonnali következménnyel, de a megyei önkormányzat és a vezetőtanács eldöntötte, hogy a kórház mind a négy igazgatói tisztségére december 10-én kiírják a versenyvizsgát.
Nagy András, az MPP Kovászna megyei tanácstagja, a megyei gyógyszerészkamara elnöke azonban úgy látja, az öttagú vizsgálóbizottság megpróbálta kedvező fényben feltüntetni a kórház rossz mutatóit. Mint hangsúlyozta, a sepsiszentgyörgyi kórháznál három éve folyamatosan csökken az ágyszám, nőttek a költségek, a betegek inkább más kórházakat választanak. „Egyértelműen hibás a gyógyítási mechanizmus, amit az is bizonyít, hogy 2010 első felében gyógyszerre az összköltség 10 százalékát költötték, feleannyit, mint három évvel korábban. Nincsenek biztosítva az orvosi ügyeletek, ha a beteg pénteken este kerül be a kórházba, csak hétfőn reggel tudják megröntgenezni” – szögezte le Nagy, aki szerint a hibás menedzsmentre utal, hogy a költségvetés összeállításánál figyelmen kívül hagyták a prioritásokat, egyformán csökkentettek minden kiadást, így a betegek gyógyszerellátása ugyanannyira fontos volt, mint a megfigyelési rendszer kiépítése. A politikus szerint éppen ezért „a jelenlegi vezetés nélkül jobban működne az intézmény”.
A kivizsgálást végző bizottság szerint a számok nem hazudnak, ha azokat szakember értelmezi. Lukács Antal, a székelyudvarhelyi kórház igazgatója, az átvilágító bizottság tagja elmondta, az adatokból meg lehet ítélni a sepsiszentgyörgyi kórház valós helyzetét. Szerinte a gond az, hogy a sepsiszentgyörgyi kórházban hiányzik egy forradalmi újítás, amivel az intézményre tudnák irányítani a figyelmet. „Meg kell szerezni a betegek bizalmát. Nálunk a beteget a kezelőorvosa virággal köszönti a születésnapján, hogy érezze az odafigyelést” – részletezte Lukács, aki arról is beszámolt, hogy Udvarhelyen és sok szentgyörgyi beteget kezelnek.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.