2010. március 09., 13:232010. március 09., 13:23
A Magyar Polgári Párt (MPP) polgármestere kedden azt nyilatkozta: a csütörtöki tanácsülésen javasolja RMDSZ-es helyettese menesztését. Magyarázata szerint a 2008-ban függetlenként megválasztott Bánnal nem tud együttműködni, mivel az nem tesz eleget a feladatkének. Mint mondta: nem tartja be a munkaidőt, emellett több polgári és büntetőjogi pert is kezdeményezett ellene és a városháza más alkalmazottja ellen.
„Folyamatosan szabotálja a fejlesztési terveinket, teljes érdektelenséget tanúsítva a azoknak alkalmazásában” - magyarázta a városvezető. Hozzátette: rendszertelenül jár be a polgármesteri hivatalba és az ott töltött időt nem a város érdekében való foglalatossággal tölti el.
„Az alpolgármester a törvényszéken, a bíróságon vagy az ítélőtáblánál vagy az éttermekben tölti az idejét. Nem tudja bizonyítani, hogy bejár a munkahelyére, mivel 2008 októbere óta egyszer sem írta alá a jelenléti ívet.” - magyarázata Nagy, aki szerint az egyedüli megoldás az alpolgármester menesztése. Nagy István beleegyezik abba, hogy az RMDSZ más személyt javasoljon Bán István helyébe.
A baróti helyi tanácsnak hat RMDSZ-es, öt MPP-s és négy független tagja van.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.