2010. május 07., 10:072010. május 07., 10:07
Jelenleg ugyanis a városközpontban a legtöbb gépkocsi félig a járdán állomásozik, így a gyalogosoknak egyre kevesebb helyük marad.
A váradi önkormányzat több éve tervezi, hogy a jelenlegi Kossuth (Independenţei) utcai parkoló helyén egy magáncéggel kötött partneri szerződés alapján mélygarázst hoz létre. Az erre vonatkozó tendert háromszor hirdették meg (később még egyet közzétettek, ezúttal nem a parkoló helyén, hanem a városháza épülete mögött építhetett volna mélygarázst valaki), de nem jelentkezett egyetlen magáncég sem. Bolojan azt mondja, a gazdasági válság állhatott ennek a projektnek az útjába.
Most újra meghirdetik a közbeszerzési pályázatot, ezúttal a jóval olcsóbb parkolóházra, amennyiben a helyi tanács legközelebbi ülésén is rábólint, és ebben a kiírásban már számos olyan feltétel szerepel majd, amely a privát partner javát szolgálja. A polgármester szerint például alapvető fontosságú, hogy a város mindent megtegyen azért, hogy a felépült parkolóházban valóban parkoljanak is a váradiak. Ehhez pedig az kell, hogy a belváros többi részén ne legyen sem olcsóbb, sem egyszerűbb a parkolás, mint a partnerség nyomán született létesítményben.
Az önkormányzat döntése értelmében a városközpontban lakók kedvezményes havibérletet válthatnak majd a megszokott felszíni parkolóhelyekre, azok pedig, akik csupán egy-két órányi ügyintézésre látogatnak a belvárosba, ideiglenes parkolókon hagyhatják az autóikat.
Amennyiben ezúttal sem jelentkezik privát partner, a város újabb próbálkozás után hajlandó lesz saját pénzén felépíteni a parkolóházat. Bolojan azt mondja, az elmúlt évben létesített fizetős és ideiglenes parkolóhelyek bevételéből, illetve a szabálytalan parkolásért kirótt büntetésekből befolyt összeget erre a célra lehetne fordítani.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.